98 százalékos volt az igenek aránya Esztergomban

Esztergomban a vasárnap tartott érvénytelen népszavazáson a 8213 szavazó átlagosan 98 százaléka igennel voksolt a főként a városi közszolgáltatások újjászervezésére vonatkozó 11 kérdésre - közölte a választási iroda koordinátora a szavazatok összesítése után hétfőn az MTI-vel. A legtöbben, 8049-en szavaztak igennel arra a kérdésre, mely szerint szűnjön meg a jelenlegi gyakorlat, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeit a városi költségvetésből fizetik. A legkevesebben, 7868-an, arra szavaztak igennel, hogy az ingatlanok kezelését a legkedvezőbb ajánlatot...

Orbán szerint hazánk ismét mintaország lesz

Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt, de a jövőben ismét mintaország lesz, ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor közszolgálati televíziónak (Bayerisches Fernsehen - BR) adott interjúban. A csatorna Euroblick című műsorában a kormányfő elmondta: annak érdekében, hogy Magyarország ismét mintaország legyen, az utóbbi másfél évben a parlamentben elfogadtak 360 törvényt és az új alkotmányt. A "nagyon...

Döntés születhet a bérkompenzációról

Döntés születhet a bérkompenzációról Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a kiegészítő bérkompenzációról, a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok adómentességéről és az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételeinek szigorításáról. A képviselők ezután tárgyalhatják azt az ötpárti javaslatot, amely 2012-et a Világörökség Évévé nyilvánítaná. A parlament mai határozatával várhatóan azok a munkáltatók vehetik igénybe a kiegészítő bérkompenzációt, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik az elvárt béremelést. További kritérium, hogy a vállalkozás állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes...

Esztergomban várhatóan...

Esztergomban minden valószínűség szerint érvénytelen lesz a 11 kérdésben tartott népszavazás, mert este fél hatig a választásra jogosultak 30,69 százaléka, azaz 7.291 fő járult az...

Végre rehabilitálta a...

Mindszenty József bíboros teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását nyilvánította ki a Legfőbb Ügyészség a napokban meghozott határozatával - közölte az Esztergom-Budapesti...

"Lázár az ügynökaktákról...

Az LMP szerint Lázár János a "schifferezéssel" arról próbálta elterelni a figyelmet, hogy a Fidesznek az ügynökakták további titokban tartására "határozott szándéka...

Így nyerné meg a szociknak...

Így nyerné meg a szociknak a választást Szanyi kapitány Szanyi Tibor szétválasztaná a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot az MSZP-ben. A politikus, Mesterházy Attila kihívója a...

Itt nézheti meg, mennyit...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 5 (öt) 44 (negyvennégy) 63 (hatvanhárom) 73 (hetvenhárom) 83 (nyolcvanhárom) Joker:...

LMP-népszavazás: jogellenes...

Az Országos Választási Bizottság (OVB) jogsértőnek találta az LMP szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze az...

Kétszázmilliót veszíthetnek Gyurcsányék frakció híján

Idén több mint hatvan, jövőre pedig csaknem százhúsz millió forintot veszít a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) azzal, ha nem alakíthat parlamenti frakciót. Függetlenként bizottsági részvételük és felszólalási lehetőségük is korlátozott marad. Jelentős anyagi támogatástól esik el a DK, ha - a fideszes Lázár János és Gulyás Gergely által kezdeményezett országgyűlési törvényjavaslatnak megfelelően - ebben a ciklusban nem hozhatja létre képviselőcsoportját. A két kormánypárti politikus múlt szerdán nyújtotta be indítványát, amely szerint frakciót alakítani csak az...

Futballkapu dőlt egy diákra, súlyosan megsérült

Súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett az a 14 éves békéscsabai fiú, akire az iskolaudvaron rádőlt egy futballkapu; a gyermeket előbb a helyi kórházba, majd mentőhelikopterrel a szegedi klinikára szállították. Az elsődleges információk szerint a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola udvarán a beton sportpályán dőlt rá a vas futballkapu a diákra játék közben. Becsei László, a Békéscsabai Réthy Pál Kórház igazgató-főorvosa az MTI-nek elmondta: a CT felvételek alapján a fiúnak eltört a koponyája és a lágy agyhártya alatt koponyaűri vérzés volt...

Vizsgálóbizottságot javasolnak Ángyán József szavai miatt Gyurcsányék

Parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK) annak felkutatására, hogy egyes földpályázatok elbírálásakor milyen érdekek érvényesültek. Varju László pártigazgató, a Gyurcsány Ferenc-vezette DK-hoz tartozó független képviselő az MTI-nek pénteken nyilatkozva kezdeményezésüket a vidékfejlesztési államtitkári rangról januárban lemondó fideszes Ángyán József szavaival indokolta.A fideszes politikus a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának szerdai ülésén sajtótudósítások szerint védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte bizonyos...

LMP-népszavazás: eddig 88...

Eddig 88 ezer aláírás gyűlt össze az LMP népszavazási kezdeményezéseihez, a párt kampányfőnöke szerint az állampolgároknál kint lévő 17 ezer gyűjtőíven áll vagy bukik majd a referendum...

Sztrájkolnak a háziorvosok?...

Nemcsak a háziorvosok és asszisztenseik maradnak ki az egészségügyi béremelésből, hanem például a védőnők, az otthonápolásban dolgozók, valamint a patikai asszisztensek is; a háziorvosok...

Szakértők szerint nem magas...

Egyáltalán nem számít magasnak a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak fizetése; a munka veszélyes, az elvárások nagyok - mondták az MTI által csütörtökön megszólaltatott...

Orbán nincs meglepődve az...

A magyar kormány egy erős, gyors és mély reformpolitikát hajt végre, ezért nem lepődik meg az országot ért európai uniós kritikákon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön...

MSZP-tisztújítás: néhány...

MSZP-tisztújítás: néhány nagyágyúval kevesebb Eredetileg 52 pályázó jelentette be - akár több pozícióra is - indulását és adta le pályázatát az MSZP előrehozott...

Pozsgai szerint a Magyar...

A Magyar Narancs című hetilap cáfolja Pozsgai Zsoltnak, az Új Színház művészeti vezetőjének keddi szavait, köztük azt, hogy a lap a színház új vezetése ellen közpénzből finanszírozott...

Kirabolták Kóka János egykori SZDSZ-elnököt

Kóka János szerda délután az MTI-hez eljuttatott közleményben erősítette meg azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint előző nap betörtek a házába. Az Index szerdán írta meg, hogy információik szerint kirabolták Kóka János egykori SZDSZ-elnök és gazdasági miniszter budai házát. A politikus közleményében az áll, hogy több, számára fontos személyes tárgyat elvittek a betörők. A rendőrség munkáját megköszönő Kóka János azt írja, hogy az esetről a nyomozás érdekében több információt nem szeretne adni. Az MTI a Budapesti Rendőr-főkapitányságon próbált érdeklődni az ügyről, ahol...

A rezidensek még nem aktiválják felmondóleveleiket

A rezidensek még nem aktiválják felmondóleveleiket Nem aktiválják azokat a felmondóleveleket, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett ügyvédi letétbe a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért. Papp Magor, az MRSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az előző nap bejelentett béremelés az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedése az egészségügyben. Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, "megelőlegezett bizalmat tanúsítva", hogy a béremelés a 2013-ban folytatódik, az MRSZ elnöksége a...

Lassan nő a Fidesz, az MSZP és az LMP tábora is

Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága a lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények. Az 1500, együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselő ember megkérdezésével készült, az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzés szerint az összes választókorú körében a Fideszt támogatók 19 százaléka 1,5 millió hívet takar, a szocialisták 14...