Országos földvédelmi razziát tart a Jobbik

Országos földvédelmi razziát tart a Jobbik A Jobbik a jövő héttől az egész országra kiterjeszti az úgynevezett "földvédelmi razziáját", amelynek során többek között a külföldiekkel kötött bérleti vagy zsebszerződések meglétét kutatják - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán. A képviselő elmondta, hogy a „razzia" során, amely eddig a dunántúli megyékre terjedt ki, különböző földterületeket kerestek fel és tulajdoni lapok alapján vizsgálódtak a zsebszerződések után. A politikus hozzátette, hogy az állampolgárok segítségét kérik, mert minden olyan információra szükségük van,...

Lázár: a Fidesznek nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon

Lázár: a Fidesznek nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint pártjának nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon "a Kádár-rendszer bűneiből", a múlt lezárása nélkül ugyanis nem jöhet létre egy új magyar társadalom. A múltfeltárás során azonban különbséget kell tenni bűnös és áldozat között - jelentette ki Lázár János kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. "A rendszerváltozás óta egyetlen politikai párt maradt talpon, ez pedig a Fidesz. Ezért nekünk erkölcsi kötelességünk az, hogy a kommunista diktatúra bűneit feltárjuk, megnevezzük a felelősöket, lehetőség szerint...

Bruttó hetvenezerrel emelkedhet egy alkalmazott orvos fizetése

A Népszabadság úgy tudja, nem lesz általános béremelés az egészségügyben, többletjövedelemre egyelőre csak az alkalmazottként dolgozó orvosok számíthatnak. A lap keddi számában azt írta, várhatóan csak több lépcsőben, 2014-re valósulhat meg a rezidensszövetség követelése, hogy a kezdő orvosok bére átlagbére érje el a nettó 200 ezer, a szakorvosoké a 300 ezer forintot. A Népszabadság információi szerint a 360 ezer forintnál kevesebbet kereső orvosok - ők a túlnyomó többség - most bruttó 70 ezer forintra számíthatnak, míg az ennél többet keresőknek sávosan kevesebb jut. A lap...

2,088 millió vezetékes...

Magyarországon 2012 januárban 2,088 millió háztartási illetve vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn. Ez persze az...

A baloldali kormányok és a...

A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn...

"Őrséget" állított az MSZP...

Az MSZP "őrséget" állított a budapesti Kossuth térre, hogy így tiltakozzon a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása...

Terrorcselekmény gyanúja...

Feljelentették Gyurcsány Ferencet az Alkotmánybíróság kilátásba helyezett blokádja és az egyházi személyek kiváltságainak felhánytorgatása miatt - írja az Index. Polt Péter legfőbb...

Nem kapnak gyógyszert az...

Ha előre fizetnek vagy ha életmentő készítményre van szükségük - csak ebben a két esetben szállít ezentúl a legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma azokba a kórházakba,...

Jobbik: elképesztő a...

Jobbik: elképesztő a A Jobbik elképesztőnek tartja azt a "maszatolást", amelyet a Fidesz folytat az ügynöktörvénnyel kapcsolatban. Novák...

Meghalt egy szörfös a Balatonban, Siófoknál lebegett a vízen

Meghalt egy szörfös a Balatonban vasárnap, a halál okát vizsgálják - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Bíró Gábor tájékoztatása szerint a rendőrséget dél körül értesítette a mentőszolgálat, hogy a Siófok előtti szakaszon a társai húztak ki egy 38 éves budapesti férfit, aki a vízen lebegett.A mentők megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni - tette hozzá a sajtóreferens. A haláleset körülményeit a siófoki rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Lassan jön a 2 milliárdos lottó ötös: megint nincs telitalálat

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:39 (harminckilenc)45 (negyvenöt)57 (ötvenhét)77 (hetvenhét) 81 (nyolcvanegy)Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre, egyenként 1.764.310;a 3 találatos szelvényekre 22.850;a 2 találatos szelvényekre 1.470 forintot fizetnek.Joker: 032233

Meglepték a zsarukat a gárdisták és szombaton mégis esküt tettek

Meglepték a zsarukat a gárdisták és szombaton mégis esküt tettek Több mint száz gárdista tett esküt a fővárosi Hősök terén a Magyar Nemzeti Gárda március 15-i ünnepi rendezvényén szombat délben; a teret több száz rendőr zárta körbe a ceremónia alatt, és mintegy kéttucatnyian tartottak ellentüntetést, de hatósági intézkedésre nem került sor. A katonai terepszínű nadrágot és Magyar Nemzeti Gárda feliratú zöld pólót viselő gárdisták a rendezvény kezdete előtt alakzatban álltak fel a tér közepén, majd vezetőik utasítására a földre ültek, hogy ne valósítsanak meg szabálysértést. Így sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem énekelték el, hanem ezt egy...

Kövér szerint az...

Értelmiségi belügynek nevezte az ügynöktörvény vitáját Kövér László házelnök a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában, pénteken este; mint mondta, nem hiszi, hogy van még olyan titok,...

Vona: "mi vagyunk a...

Vona: Vona Gábor szerint az 56-osok és a 89-esek után megszületett a 2006-osok politikai nemzedéke is, amely nem vereségre,...

Milla-tüntetés: Dopeman az...

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) ünnepi rendezvényén beiktatták az alternatív köztársasági elnökké választott Pityinger László (Dopeman) rappert. Délután fél négyre a...

Gyurcsányék alkotmányos...

Gyurcsányék alkotmányos blokád alá vonják az Ab épületét Gyurcsány Ferenc csütörtökön, a Demokratikus Koalíció (DK) március 15-ei ünnepségén kilátásba helyezte, hogy "alkotmányos...

"Nem a kávéházakban kell...

Az ország válaszúthoz érkezett, a kiszolgáltatottság vagy a tudás útját választhatja - mondta Vágó Gábor, az LMP kampányfőnöke...

Az MSZP szerint manapság...

Az MSZP szerint manapság nincs sajtószabadság Az MSZP a médiatanács lemondását követeli március 15., a magyar sajtó napja alkalmából - közölte az ellenzéki párt...

Megérkeztek a lengyel szimpatizánsok

Különbuszokkal fogadták a Nyugati pályaudvarra megérkező 800 lengyel vendéget, akik azért jöttek, hogy a nemzeti ünnepen személyes jelenlétükkel is kifejezzék rokonszenvüket Magyarország és az Orbán-kormány politikája iránt. A vendégeket 200 főnyi lengyel csoport várta lengyel és magyar zászlókkal, transzparensekkel. Mások között jelen volt Csizmadia László, a békemenetet szervező Civil Együttműködési Tanács (CET) elnöke és Konrad Sutarski Budapesten élő lengyel költő, a Magyarországi Lengyelek Múzeumának és Levéltárának igazgatója. Egy honfitársaira várakozó 63 éves lengyel férfi...

Mézeskalács huszárral köszönti a magyar forradalmat a Google

A magyar nemzeti ünnep miatt átalakította logóját a Google. Míg 2010-ben kokárdával, addig idén egy mézeskalács huszárral ünnepli a március 15-ét a Google.

Csapó, ennyi! - Orbán Viktor fontos levelet írt kedden Barrosónak

Levelet írt kedden a magyar kormányfő az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak. Orbán Viktor az Európai Bizottság által januárban Magyarország ellen megindított három kötelezettségszegési eljárásra reagálva írta meg összegzését, amelyben - mint fogalmazott - már a Bizottság által felvetett kérdések megoldását szem előtt tartva értékelte a kialakult helyzetet. A levél ismerteti a magyar fél által megtett és tervbe vett intézkedéseket, s Orbán Viktor kifejti: bízik abban, hogy a "hatékony és gyors" intézkedések nyomán lehetővé válik, hogy a vitás kérdéseket a...