Jön a hőség, az UV-B sugárzás extrém szintre szökött

A hőség miatt hétfőre az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de kedden több megyére már a legmagasabb fokozatot is elrendelhetik. A szolgálat honlapján olvasható információk szerint jelenleg az ország teljes területén narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat. Az UV-B sugárzás átlaga pedig meghaladja a már extrém szintet jelentő 8-as értéket; ez azt jelenti, hogy a napon már negyedóra alatt is leéghet az ember. A keddre vonatkozó veszélyjelző...

Erősödött a forint a görög konzervatív győzelem hírére

Oldotta az euróövezeti stabilitási aggodalmakat a hétvégi görög parlamenti választások eredménye, a piaci kockázatkerülés enyhült, az euró árfolyama emelkedett, a forint a térségbeli devizákkal együtt hétfő reggelre erősödött. Röviddel hét óra előtt 290,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizakereskedelemben, szemben a péntek délután négy órai 294,46 forinttal. Az euró 290 forinton utoljára május közepén járt. Az elmúlt héten az euró jegyzése 294 és 298 forint között mozgott, két hete hétfőn pedig még 305 forinton állt.A hétvégi görögországi választás az euróövezeti...

"Antifasiszta" tüntetés a "Horthy-korszak restaurációja ellen"

A Horthy-korszak restaurációja ellen tüntetett több ellenzéki párt, civil szervezetek és mozgalmak, antifasiszta szimpatizánsok vasárnap a budapesti Hősök terén; a facebookon civilek által szervezett tüntetéssel egyidőben radikális szervezetek felvonulást tartottak a tér ellentétes oldalán. Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a rendőrség már kora délután fémkordonokkal kettéválasztotta a Hősök terét, csak mintegy harminc méteres szakaszt hagyott szabadon az ismeretlen katona sírja előtt. Alexa György, az MSZP budapesti szervezetének alelnöke és Székely Sándor, a Szolidaritás...

Orbán Viktor a baloldalról,...

Magyarországot még sok évig nem érinti, hogy az Európai Unió az erősebb integráció, a fiskális- és bankunió felé halad, amikor is a tagállamoknak a szuverenitás még nagyobb hányadáról...

Felavatták Horthy Miklós...

Felavatták a Fejér megyei Csókakőn Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát, amelyet civil kezdeményezésre, több szervezet összefogásával és az önkormányzat jóváhagyásával állítottak....

Két telitalálat van, ketten...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok:19 (tizenkilenc)26 (huszonhat)53 (ötvenhárom)60 (hatvan)89 (nyolcvankilenc)Joker:...

Gyurcsány és Hiller...

A "demokratikus ellenzék" összefogását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) vezetője és Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a...

Kézigránátnak látszó...

Kézigránátnak látszó rozsdás tárgyat találtak fürdőzők szombat délben a Balatonban, Siófok nagystrandjának partjától mintegy háromszáz méterre - tájékoztatta a Somogy Megyei...

Nagy Imrére és...

Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek a Vértanúk terén Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg szombat reggel a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt...

Erősödött a forint, jól fogadták a piacok a törvényjavaslatot

Erősödött a forint péntek éjjelre, a költségvetési törvényjavaslat benyújtását követően, miközben a térségbeli devizák árfolyama nem változott. Este fél kilenckor az eurót 292,70 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben a délután négy órai 294,46 forint, a délelőtt 11 órai 295,75 forint és a csütörtök délutáni 296,60 forint után. A forint a késő délutáni órákban 294 körüli euró jegyzésről 293 alá erősödött, miközben az euró 1,2650 dollár körüli árfolyamon, a lengyel zloty 1,2540-es, a cseh korona pedig 25,47-es euró árfolyamon stagnált. A Magyarország 2013. évi...

Több mint kétmilliós a kormánypártok támogatói tábora?

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a pártpreferenciával rendelkezők nagyjából 4,5 milliós táborának fele továbbra is a kormánypártokat támogatja. Az intézet által pénteken az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kormányzati ciklus félidejét elhagyva a teljes felnőtt magyar lakosság 57 százaléka szimpatizál bevallottan a politikai pártokkal. Közülük az aktív szavazók 48 százaléka a Fidesz-KDNP-re, 24 százaléka az MSZP-re, 17 százaléka a Jobbikra, 7 százaléka az LMP-re voksolna.A június 4. és 8. között végzett kutatásból emellett az is kiderült, hogy előző...

Félmilliárdért képviseli az államot egy amerikai ügyvédi iroda

Az amerikai Arnold&Porter LLP ügyvédi iroda képviseli több mint félmilliárd forintért a magyar államot a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt zajló választottbírósági eljárásban - a februárban született döntés a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közbeszerzést írt ki a Sláger és Danubius rádióállomások beruházói által, a Magyar Állammal szemben a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja előtt - kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények alapján - kezdeményezett választottbírósági eljárásban, a...

Schmitt Pál beperelte a...

Keresetet nyújtott be május 4-én a Fővárosi Törvényszékre Schmitt Pál volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem szenátusi döntésének felülvizsgálatát kérve - tudta meg az Index. A...

Orbán vezeti a létrehozandó...

Fejlesztési kabinetet hoz létre a kormány a fejlesztéspolitika területére vonatkozó kormányzati döntések gyors, megalapozott, koordinált előkészítése és érvényesítése érdekében -...

Orbán: bármelyik percben...

Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek...

Azt ígérik, nem lesz...

A július elsején életbe lépő új egészségügyi struktúrában oly módon határozták meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy nem lesz lefedetlen térség az...

Hatékony a NAV: 156,5...

Hatékony a NAV: 156,5 milliárdot hajtottak be május végéig Május végéig 134.800 adóvégrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ezekből 156,5 milliárd forint folyt be, a...

Az NFM felülvizsgálja a...

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezte a MÁV vezetők 2011. évi prémiumfeladatainak felügyeleti vizsgálatát - közölte a minisztérium csütörtökön. A szaktárca a vállalat...

Az elmúlt tíz év legnépszerűbb kormánya a jelenlegi

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választók a jelenlegi Fidesz-kormánnyal elégedettek a leginkább 2002 óta. Az intézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza: június elején készített felmérésük alapján a véleménnyel rendelkező válaszadók 46 százaléka szerint a jelenlegi Orbán-kormány összteljesítménye a legjobb az elmúlt 10 évet figyelembe véve. Hozzáteszik: további 31 százalék a 2002-2006-os MSZP-SZDSZ kormány teljesítményét értékelte a legtöbbre, 23 százaléknyian pedig a 2006-2010-es Gyurcsány-Bajnai kormányzati ciklust látták...

A kormány elmúlt két évét értékelik a parlamentben

A második Orbán-kormány utóbbi két évéről tart ma vitanapot az Országgyűlés. A képviselők a 13 órakor kezdődő ülésen először arról a kormányzati törvényjavaslatról határoznak, amely alapvetően a Miniszterelnökség szerkezetének átalakításáról szól, de ez az indítvány teremti meg annak lehetőségét is, hogy kormányrendeletben a miniszterelnök is kijelölhető legyen központi hivatal irányítására. Ezt követően az Orbán-kormány elmúlt két évéről tartanak politikai vitát Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére. A vitát Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes,...

Jereváni rádió vs. RTL Klub: nem akkor és nem őt zsidózták

Az RTL Klub megvált attól a riporterétől, aki pontatlan híranyagot készített a csatorna keddi Híradójába egy férfiról, akit a tudósítás szerint zsidó származása miatt bántalmaztak Budapesten - mondta az MTI-nek a televízió hírigazgatója szerdán. Kotroczó Róbert közölte: a kedd esti Híradó egyik híranyagában az hangzott el, hogy pénteken egy 70 éves férfit zsidó származása miatt bántalmaztak. Bár a férfi a tudósításban nem szólalt meg, egy idős embert mégis mutattak az anyagban.Az elhangzott információk több pontatlanságot tartalmaztak, amelyek közül a legnagyobb szakmai vétség az...