Orbán erőt demonstrált, Bajnai a közepet célozta

Az elemzők szerint Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédével saját tábora megerősítését célozta meg, Bajnai Gordon visszatérését viszont eltérően látják a szakemberek. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője az MTI-nek az állami ünnepség kapcsán azt mondta: a kormánypárti rendezvény tudatosan felépített, egész napra szóló politikai akció volt, amely tulajdonképpen a békemenettel indult és a miniszterelnök beszédében csúcsosodott ki. Úgy vélekedett, Orbán Viktor beszédének lényege alapvetően a saját tábor megerősítése volt, másrészt a politikai erő felmutatása....

Autóbalesetet szenvedett Lázár János

Autóbalesetet szenvedett Lázár János Karambolozott a Lázár Jánost szállító mikrobusz szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a balesetben az eddigi adatok szerint egy nő életét vesztette. Az MTI helyszínre érkezett tudósítója úgy értesült, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár könnyebb sérülést szenvedett. Az MTI fotóriporterének képein az látható, hogy az államtitkárt szállító Volkswagen Transporter eleje tört össze, a mikrobusz a pályatest melletti árokban áll. A másik jármű, egy Ford Fiesta az autópálya belső sávjában van, a vezetőülés felőli oldala teljesen összetört. Megsérült a...

A minimálbér emelése miatt növekedhet a munkanélküliség

Közgazdaságilag nem indokolt a minimálbér emelése, mert valószínűleg jövőre is érzékelhetetlen lesz a gazdasági növekedés, ha pedig mégis emelnék az összeget, az ahhoz kapcsolódó bértömeg- és járuléknövekedés miatt nem érné el a célját a munkaadói oldal támogatásával induló munkahelyvédelmi program, amely 300 milliárd forint járulék- és adókezdvezményt jelent az üzleti szférának - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a VOSZ főtitkára. Dávid Ferenc a 180 percben hangsúlyozta, tisztában vannak azzal, hogy „gyalázatosan alacsony" bérekről van szó, azonban a nem...

A közműadó a távhőárak...

A szaktárca a korábbi várakozásokkal ellentétben nem hirdette ki október 1-jéig a távhőtermelők által várt új rendeletet, ezért továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a már korábban is...

Megütötték az index.hu...

Megütötték az index.hu munkatársát Budapesten, a tudósító feljelentést tett, orvoshoz ment, aki megállapította, hogy eltört az újságíró orrcsontja - tájékoztatta az index.hu...

Négyszázezren a...

Négyszázezren a Parlamentnél, húszezren a Milla tüntetésén A Kossuth téri állami ünnepség kezdete előtt mintegy fél órával megérkezett a békemenet eleje a Parlament elé, ez idő tájt a...

Az MSZP elnöke szerint...

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért...

Áder: 56 éve Magyarországon...

Áder: 56 éve Magyarországon írták a világtörténelmet A köztársasági elnök szerint 56 évvel ezelőtt, október 23-án Magyarországon írták a világtörténelmet és aznap lélekben...

Fellobbant a forradalom...

Fellobbant a forradalom lángja Pesten a Kossuth téren és november 4-ig lobog Fellobbantották a forradalom lángját a Parlament előtti 1956-os emlékműnél hétfő este, a korábbi évek hagyományainak...

Hende Csaba a Műegyetemen: "Csak együtt lehetünk szabadok"

Hende Csaba a Műegyetemen: A szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság útját járták - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a Műegyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségén. "1956-ban ezeknek fiúknak és lányoknak köszönhetően megmozdult az ország, hogy visszahódítsa a szabadságot, és kezébe vegye a saját életét" - emlékezett vissza Hende Csaba a kormány nevében mondott beszédében."Kalandunk a szabadsággal, a nagy közös utazás nem ért véget sem nekünk, sem Európa szerencsésebb...

Ha Pestre megy tüntetni, erre számíthat a főváros utcáin

Az október 23-i megemlékezések miatt jelentős forgalomkorlátozásra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt kéri, aki nem a rendezvényekre megy, az kerülje el a belvárost. A Szabad Sajtó utat és a Kossuth utcát már reggel 8 órától lezárják egészen 20 óráig, a buszsávokat 8 és 14, valamint 18 és 20 óra között viszont megnyitják. Felvonulás miatt a Széna tér - Margit körút - Margit híd - Szent István körút - Bajcsy Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon délután 14 és 16 óra között kell...

Orbán: nem koldulunk, nem könyörgünk Brüsszelben, hanem teljesítünk, és elvárjuk, ami jár

Orbán: nem koldulunk, nem könyörgünk Brüsszelben, hanem teljesítünk, és elvárjuk, ami jár A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az EU-csatlakozáskor vállalt, vagyis Magyarország nem koldul, nem könyörög, hanem teljesít, és elvárja azt, ami ez alapján jár neki.A kormányfő az eheti brüsszeli EU-csúcstalálkozó után adott interjút a Hír TV-nek, a nyilatkozatot vasárnap sugározták a Hírvilág című műsorban.A héten bejelentett költségvetési kiigazításért - mint mondta - elismerő reakciót kapott a kormány Brüsszelben. "Persze fogalmuk sincs, hogy pontosan mekkora a magyar költségvetés, mekkora a...

Érdemes kihasználni a...

Hétfőn még többfelé lehet 20 foknál is melegebb, de a hétvégén már csak 1-6 fok közötti maximumok várhatók, és akár havazásra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai...

Gyulay ígéri, nem lesz...

Gyulay Zsolt szerint nem lesz magas a dohánytermékek árusításához szükséges koncessziós díj, az állam nem akar élni ebből a bevételből, az csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit...

Fogászati ellátással akarta...

Fogászati ellátással akarta megkenni a zsarukat a piás sofőr Egy budapesti fogorvos ittasan az árokba hajtott gépkocsijával Esztergom külterületén szombat este, majd pénzt és ingyen...

Ezt az öt számot senki sem...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:47 (negyvenhét)51 (ötvenegy)53...

A Pécsi Ítélőtábla ítélete

Helyreigazítás. A 2012. április 29-én megjelent cikkünk címében valótlanul állítottuk, hogy Gyurcsány dolgozata egyezik ex-sógora szakdolgozatával. Ezzel szemben a valóság az,...

A Fidesz szerint az MSZP a...

A Fidesz szóvivője szerint az MSZP szombaton megerősítette, hogy az embereknek adóemelést akar, a bankoknak pedig adócsökkentést.Selmeczi Gabriella így kommentálta az MSZP elnökének...

"Csak Orbán és Matolcsy hisz az unortodox gazdaságpolitikában"

Megtárgyalta és támogatta a párt gazdasági kilábalási koncepcióját az MSZP választmánya szombaton. A szocialisták országjárást indítanak terveik bemutatására és oktatáspolitikai javaslataik kidolgozásával folytatják a programalkotást.A választmányi ülésről újságíróknak beszámoló Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető elmondta: a testület megfelelőnek, reálisnak ítélte a csütörtökön bemutatott gazdasági program vitairatát, egyetértett társadalompolitikai céljaival, és helyeselte az időzítését is. Tájékoztatása szerint az MSZP országjárást indít a program megismertetésére. A...

A Jobbiknál azt mondják, a magyar kormány az unió szolgája

A Jobbik szerint elfogadhatatlan a kormánynak az Európai Unióval szemben tanúsított "szolgai magatartása", ilyenre csak a Szovjetunióval kapcsolatban volt példa.Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: ha Brüsszel megmondja, mennyi pénzt kell még előteremteni a legutóbbi kiigazításhoz képest, akkor azt előteremtik. Az ellenzéki képviselő bírálta a megszorító politikát és az ágazati különadókat is, mondván, ezeket a cégek mindig áthárítják a...

Szinte csak vérről és halálról szólnak a kereskedelmi tévék hírei

Szinte csak vérről és halálról szólnak a kereskedelmi tévék hírei Hírösszefoglalóik csaknem felében bűncselekményekről, katasztrófákról, balesetekről vagy bulvárhírekről számolt be az RTL Klub és a TV2 tavaly - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tanulmányából, amely a testület honlapján olvasható.A médiatörvény a jelentős befolyásoló erővel rendelkező (JBE) televíziók és rádiók esetében 2012-től éves arányban legfeljebb a hírműsorok időtartamának 20 százalékában teszi lehetővé bűnügyi hírek bemutatását. A TV2 ezt 1,4 százalékkal lépte túl tavaly, a hatóság azonban még nem indíthatott eljárást emiatt, mivel a vizsgált...