A közműadó a távhőárak emelkedését okozhatja
2012. október 24. szerda 07:33
A szaktárca a korábbi várakozásokkal ellentétben nem hirdette ki október 1-jéig a távhőtermelők által várt új rendeletet, ezért továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a már korábban is tetemes veszteséget generáló távhőtermelők sorsa - írja a Napi Gazdaság.
A szakmai szervezetek az idei fűtési szezonban a tavalyinál 5-6 százalékkal magasabb hődíjra tettek javaslatot, ez azonban a fogyasztói árakban nem jelentett volna ilyen mértékű emelést, a piaci szereplők szerint a többletet az áramfogyasztók által fizetett - és a távhőszolgáltatóknak juttatott -, kilowattóránként 1,2 forint "kapcsolt fillérből" lehetne fedezni.
Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége elnöke szerint a teljes energia- és vízközműszektor több ezer milliárd forintos árbevételéhez képest "nem tűnik drámaian magas összegnek" a közműadóból várt 30 milliárd forint költségvetési többletbevétel.
A teljeskörűen szabályozott területeken (például lakossági és külön kezelt intézményi szektorban) a rendszer zárt, ezért bármilyen adó a szolgáltató elismert költsége, amelyre fedezetet kell biztosítania a szabályozásnak. Fekete Csaba szerint ezért inkább szabályozói oldalról lehet kihívás a fedezet lakossági áremelés nélküli megteremtése - írja a lap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

