Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt
Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt. A 19 éves futamidejű állampapír névértéke 1 forint, és bármekkora összegben vásárolható a Magyar Államkincstár 21 fix és 10 mozgó értékesítési pontján. Az új befektetés kizárólag Start-számlán vezethető. A számla a sokszorosára gyarapíthatja a kisbabáknak születéskor járó 42 500 forintos életkezdési támogatást. Nemcsak a szülők, hanem a hozzátartozók is nyithatnak minden 18 éven aluli gyermek számára Start-számlát a Magyar Államkincstárnál vagy egyes járási hivatalokban, és vehetnek a biztos befektetést jelentő, kiemelten kedvező,...
Gyurcsány, ha tehetné, jövőre elvenné a családok adókedvezményét
Tizenhat pontból álló programot hirdetett meg Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap Budapesten. A pártelnök tájékoztatása szerint a programot februárban véglegesítik, és további 70-80 ponttal kiegészítik. Szavai szerint nem akarnak "kompromisszumot az önkénnyel", hanem le akarják győzni, és ezt tisztességes, jogszerű eszközökkel képviselik a kampányban. Gyurcsány Ferenc az első pontként az európai jövőt említette, közös szándékként jelölte meg az euró bevezetése feltételeinek megteremtését 2018-ig, és 2020-tól a közös valuta bevezetését....
Eltörölhetik az alkotmánybírók korhatárát
A földtörvény részletszabályairól és az alkotmánybírók korhatárának eltörléséről is dönthet az Országgyűlés a jövő hét elején. A parlament az előző három héthez hasonlóan most is három napot ülésezik. A képviselők szerdán várhatóan a 2014-es büdzsé újra megnyitott részletes vitáját folytatják le. A Ház ülése hétfőn 13 órakor, az MSZP-frakcióba érkező Kránitz László mandátumigazolásával kezdődik. Az ellenzéki politikus a szocialista padsorokban Mandur Lászlót váltja, aki a közelmúltban a Közszolgálati Közalapítvány kurátora lett. A megszokott interpellációs blokk után...
A szocialisták szerint...
Az MSZP szerint a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országos...
Ennyi lehet a minimálbér a...
Folytatódnak hétfőn a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs...
Kezdődik az advent, a...
Ma kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte...
Továbbra sincs telitalálat...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 12 (tizenkettő) 30 (harminc) 51...Visszaszólt a köztévé...
A magyar közszolgálati média a magyar médiatörvény betartásával működik - többek között így reagált az MTVA arra, hogy a...
29 gyerek szenvedett...
Összesen 31-en, többségében gyerekek szenvedtek szén-monoxid-mérgezést szombaton a zalaegerszegi jégcsarnokban, hat súlyos...
Bajnaiék szerint az egykulcsos adó a Fidesz "ősbűne"
Az Együtt-PM szerint a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó a "Fidesz ősbűne", mert a magyar emberek többsége rosszul járt azzal, továbbá munkahelyek tízezreit szüntette meg és fiatalok vándoroltak el miatta. Erről Dorosz Dávid, az ellenzéki választási szövetség független országgyűlési képviselője beszélt szombaton, a Belügyminisztérium fővárosi székháza előtt újságíróknak. Azt mondta, a romló gazdasági mutatók ára, hogy "a Pintér Sándorok, a Semjén Zsoltok, a Zsigó Róbertek" és a többi fideszes parlamenti képviselő, illetve polgármester havi több...
Vasárnaptól nyilatkozhatunk az ingyenes készpénzfelvételről
A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek december elsejétől nyílik módjuk arra, hogy nyilatkozzanak a bankoknál, legkorábban februárban lehet majd élni a lehetőséggel. A nyilatkozat tartalmát kormányrendelet határozza meg, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet felsorolja, hogy a bankszámla tulajdonosának milyen adatokat kell megadnia ahhoz, hogy - csak egy - számlájáról a havi két készpénzfelvétel, legfeljebb 150 ezer forintig ingyenes legyen, egyben tartalmazza mellékletében a kitöltendő űrlapot is. Az kérheti az ingyenes...
Több parkolóhely lesz a nagyobb üzletek környékén
A 300 négyzetméteresnél nagyobb teljes alapterületű, napi fogyasztási cikkeket árusító üzleteknél, az árusítótér minden megkezdett 10 négyzetmétere után egy személygépkocsi elhelyezését biztosító parkolót kellene létesíteni, kétszer annyit, mint a jelenlegi szabályozás szerint. Az erről szóló rendelet tervezet a kormány honlapján jelent meg. Jelenleg, ha az üzlet teljes alapterülete nem éri el a 100 négyzetmétert, akkor 10 négyzetméterenként egy, míg 100 négyzetméter felett, 20 négyzetméterenként egy parkoló létesítése az előírás. Az üzlet átalakítása, vagy bővítése esetén is az...Kövér szerint már könnyebb...
Az Országgyűlés elnöke szerint a jelenlegi kormány az elmúlt három és fél év minden napján Magyarország megújításán, illetve...
Feltárulhat a kommunista...
A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feladata. A testület létrehozását pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte Navracsics Tibor...Az iparkamara elnöke véget...
A magyar gazdaságpolitika kiszámítható, és célja a nemzeti érdekek védelme, ennek pedig az az egyik következménye, hogy a...
Hanuka van, Orbán levélben...
Áldott, békés és boldog ünnepet kívánt Orbán Viktor miniszterelnök a hazai zsidóság képviselőihez hanuka alkalmából intézett üzenetében, amelyről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki...Megnyugodhatunk, harminc év...
A szociális és családügyért felelős államtitkár a Ma reggelben közölte: nemcsak kötelesség befizetni a nyugdíjjárulékot, hanem...
Nyártól nem működhet...
A 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzletekben, valamint az üzemanyagtöltő állomásokon...
Zsigó szerint tiszta lappal folytathatják a települések
Jövőre tiszta lappal kezdhetnek a települések, mert megszabadulnak a maradék adósságtól, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány kényszerítette őket - közölte Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Előzőleg Botka László, az MSZP választmányának elnöke úgy vélte: jövőre nagy bajban lesznek a települések, mert a megmaradt önkormányzati feladatok ellátására kevesebb forrás áll majd rendelkezésre. A szocialista politikus szerint négy év alatt a Fidesz-kormány megfelezte az önkormányzatok költségvetési támogatását. Zsigó Róbert erre reagálva úgy fogalmazott: ha a...Visszatüzel a NAV, rágalmazás miatt feljelenti volt dolgozóját
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) visszautasítja volt munkatársa, Horváth András vádjait és egyúttal rágalmazás miatt rendőrségi feljelentést tett ellene - mondta Varga Árpád, az adóhatóság külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Kifejtette: Horváth András a közép-magyarországi igazgatóságon dolgozott, koordinációs feladatokat végzett, nem vett részt ellenőrzésekben, mivel nem volt revizori képesítése, hiszen korábban államigazgatási főiskolát végzett. Minthogy soha nem volt adóellenőr, az általa ismert adatokból korlátozott...
Matolcsy lemondásra szólította fel az EU gazdasági biztosát
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a hitelminősítőknek meg kellene kezdeniük a tárgyalásokat Magyarország felminősítéséről. Matolcsy György egy csütörtöki budapesti konferencián lemondásra szólította fel Olli Rehn gazdasági EU-biztost. "Felszólítom a négy nagy hitelminősítőt, kezdjék meg Magyarországgal a felminősítésről szóló tárgyalásokat" - mondta Matolcsy György a Napi.hu gazdasági hírportál fórumán, ahol Olli Rehnt felszólította lemondásra, mert szerinte hibázott, az EU rossz gazdaságpolitikát folytatott. Megerősítette: az MNB monetáris politikájának...A rovat további témái
- Fiataloknak szóló interaktív kampányba kezdett az Együtt-PM
- Fóti választási csalás: nyomozást rendelt el az ügyészség
- Újabb képviselő csatlakozott Szili Katalin pártjához
- A Jobbik meg akarja nyerni a jövő évi parlamenti választást
- Tájékoztató kampányt indít a kormány a rezsicsökkentésről
- 20 százalékos megtakarítást hozhat az újrainduló panelprogram
« Előző
20169 | 20196 | 20223 | 20250 | 20277 | 20304 | 20331 | 20358 | 20385 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

