A Fidesz-KDNP nyerte meg az 500-as aláírásversenyt
A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei már hétfőn mind a 106 körzetben összegyűjtötték a választási induláshoz szükséges számú ajánlást, sőt minden körzetben a minimálisan előírt 500 támogató aláírás többszöröse jött össze már az aláírásgyűjtés első napján - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján. "A rekordszámú támogatás rekordgyorsasággal jött össze. Az önkénteseink (...) néhány óra leforgása alatt a jelölőszervezetek közül elsőként végezték el a szükséges gyűjtést" - mondta Kocsis Máté. Hozzátette, a Fidesz történetében ez volt a...
Fidesz: az MSZP-s Kordás keveri a fogalmakat
A Fidesz nem használ fel közfoglalkoztatottakat semmilyen pártrendezvényen, és arra kéri az MSZP-t, hogy hagyja abba "a kétségbeesett hazudozást". A nagyobbik kormánypárt keddi közleményében Dorosz Dávid, a Párbeszéd Magyarországért politikusa és Veres Gábor MSZP-szóvivő sajtótájékoztatójára reagált. Ezen az ellenzéki politikusok az Index hétfői írására hivatkozva azt állították, hogy közmunkások és közérdekű munkások vettek részt egy fideszes rezsifórum előkészítésében, a terem berendezésében. Az ellenzéki összefogás megengedhetetlennek tartja, hogy a Fidesz...Lekerülnek a polcokról a magas transzzsírsav-tartalmú ételek
Keddtől hatályos az a rendelkezés, amely az élelmiszerekben található transzzsírsav mennyiségére vonatkozik. A rendelet értelmében február 18. után tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot. A jogszabály tartalmaz egy 12 hónapos türelmi időt azoknál az előre csomagolt élelmiszereknél, amelyeket a jogszabály életbe lépésekor már legyártottak. Az Európai Unióban Magyarország a harmadik olyan ország, ahol szabályozzák az élelmiszerek transzzsírsav-mennyiségét.Martos Éva, az Országos...Portik Tamás időközben sok...
Mintegy másfél órán keresztül beszélgetett egy büntetés-végrehajtási intézetben az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Portik Tamással, az...Gyanúsítottként hallgatták...
Gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt kedden a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte az MTI-vel Keresztes Imre, a főügyészség vezetője. A volt...Orbán szerint az innovatív...
Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a GE budapesti...
Nem fontos, hogy milyen a...
Nincs jogi jelentősége annak, hogy milyen sorrendben szerepelnek a pártszövetségek tagszervezetei az ajánlólapokon, erről a...
Rubovszky az ügyészséghez...
Az ügyészséghez fordult az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke Simon Gábor volt MSZP elnökhelyettes "alternatív" vagyonnyilatkozatát kérve - írja a...Az egész országra...
Az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írták: keddre virradó éjjel...Az NVI szerint az ügyintézők sara a hibás ajánlóívek kiadása
Már 2600 egyéni jelölt összesen 320 ezer ajánlóívet igényelt az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodáktól - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn az MTI-vel. Az NVI közleményében emlékeztetett: hétfőn kezdték átadni a jelölteknek az ajánlásgyűjtő íveket, a hétfőig igényelt aláírásgyűjtő ívekkel összesen 2,5 millió támogató aláírást lehet összegyűjteni. Az NVI által működtetett informatikai rendszer jól vizsgázott. Sajnálatos módon néhány esetben - az egyéni választókerületi irodák ügyintézőinek pontatlansága miatt - az informatikai rendszerbe nem...
Eldőlt: nem lesz népszavazás a paksi bővítés ügyében
Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Szigetvári Viktor és Jávor Benedek közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kérdésének hitelesítését a testület hétfői ülésén. Az ülésen az NVB valamennyi tagja részt vett. A Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke által benyújtott kérdés úgy hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?" Az NVB hétfői ülésén hozott döntésében az...Az LMP nem panaszkodik, rendben megkezdték az aláírásgyűjtést
Az LMP aláírásgyűjtési kampánya fennakadások nélkül indult el hétfőn - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. Az ellenzéki párt társelnöke elmondta, választókörzetenként körülbelül száz aláírásgyűjtő ívet vesznek fel, ami mindenhol nyolcszáz támogató szignó begyűjtésére ad lehetőséget. Közölte, az a céljuk, hogy a következő parlamentben ne csak a Fidesz, az MSZP és a Jobbik képviselői üljenek.Magyarország nem azt érdemli, hogy a parlamentben csak Mesterházy Attila, Vona Gábor, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitatkozzon egymással, "ott kell, hogy...Gyurcsány már a négy év...
Újra össze kell fognia a baloldali liberális tábornak 2018-ban, mert akkor sem lesz kétharmaduk a jelenlegi szabályozás...
Paks nem hagyja nyugton a...
Egyelőre a parlament még csak a paksi erőműbővítést hagyta jóvá, a paksi bővítéssel kapcsolatos hitelszerződést még nem, így...
Küldik az ajánlóíveket,...
Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi...
Orbán a Millenárison:...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, ezért az április 6-i parlamenti...
Évente megemlékeznek a...
A Kárpát-medence magyar ifjúsági szervezetei minden év február 15-én megemlékeznek az újvidéki vérengzés szerb és zsidó, valamint a délvidéki "hideg napok" magyar áldozatairól -...A Mazsike felfüggeszti az...
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) felfüggeszti a holokauszt emlékév megszervezésére kapott támogatásai felhasználását, amíg a kormány nem ad kérdéseire "megbékélést...Hétfőig lehet kérni a NAV-tól az egyszerűsített bevallás elkészítését
A magánszemélyek legkésőbb hétfőig kérhetik az adóhatóság közreműködését az szja-bevalláshoz. Tavaly 288,5 ezren választották a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített egyszerűsített adóbevallást, 57 ezerrel többen, mint az előző évben, így részaránya az összes bevalláson belül 5,2-ről 6,5 százalékra nőtt. A növekedésben vélhetően szerepet játszott, hogy egyszerűsödött az egyszerűsített bevallással kapcsolatos adminisztráció: a múlt év óta az adózóknak nem kell visszaküldeniük a nyilatkozatuk alapján elkészített bevallás ajánlatot, ha tartalmával egyetértenek, így az...Megint nincs senkinek ötöse a lottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 10 (tíz) 39 (harminckilenc) 44 (negyvennégy) 68 (hatvannyolc) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvényekre egyenként 947 880; 3 találatos szelvényekre egyenként 15 395; 2 találatos szelvényekre egyenként 1240 forintot fizetnek. Joker: 821705 A két darab Joker-telitalálatra egyenként 54 010 325 forintot fizetnek.Ezermilliárdot osztanak ki az agrárkamarán keresztül
A következő uniós ciklusban mintegy 1000 milliárd forint mezőgazdasági támogatásra lehet pályázni, a pályázati rendszer azonban jelentősen átalakul, és a forrásokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségével osztják majd el - mondta Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen egy szakmai fórumon. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár hozzátette, hogy a kamarai részvételt garanciális elemnek tekintik, azért, hogy a gazdatársadalom érdekei érvényesüljenek. A jogalkotó és a kormány szándéka szerint az agrárkamarának jó néhány minisztériumi feladatot kell átadni, és a politikai...A rovat további témái
- A Gyurcsány-közeli cégnek színlelt szerződése lehetett az erőművel
- 102 éves korában elhunyt Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni
- A naptár szerint is megkezdődött a választási kampány
- Tóth Bertalan: a Fidesz leosztotta magának a felszámolói piacot is
- Örülhetnek a kicsik: öt fő is alakíthat parlamenti frakciót
- Gyurcsány szerint Orbán korrumpálódott
« Előző
19791 | 19818 | 19845 | 19872 | 19899 | 19926 | 19953 | 19980 | 20007 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

