Minden régióban támogatják a fiatalok vállalkozóvá válását

Minden régióban támogatják a fiatalok vállalkozóvá válását Magyarország minden régiójában lehet jelentkezni a fiatalok vállalkozóvá válását támogató uniós programra, amelynek keretében a 18-30 éves álláskereső fiatalok több hetes vállalkozói képzésen vesznek részt, a szakemberek segítségével összeállított üzleti tervükhöz 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak - hívja fel a figyelmet a programban közreműködő Magyar Iparszövetség (OKISZ). A Magyar Iparszövetség közölte: a program keretében Magyarországon a rendelkezésre álló 3,94 milliárd forintból 1300 vállalkozás részesülhet támogatásban, amelyből 330 vállalkozás a...

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg két gyerek

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg két gyerek Nem sikerült megmenteni annak a két gyereknek az életét, akik szén-monoxid-mérgezést szenvedtek egy szadai családi ház fürdőszobájában szombat este - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője késő este az MTI-vel. Csámpai Attila korábban elmondta, hogy a kétszintes családi házhoz azért riasztották a szülők a mentőket, mert két tíz év körüli gyereküket eszméletlenül találták a fürdőszobában. Mire a gödöllői tűzoltók kiértek, a szülők már átszellőztették a lakást, de később az emeleten - ahol a fürdőszoba is van - a bezárt nyílászárók mellett igen magas...

Idén 179 milliárdot hoz a rezsicsökkentés

Idén 179 milliárdot hoz a rezsicsökkentés A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok az idén 179 milliárd forintot takarítottak meg, a rezsicsökkentés kezdete óta pedig már 821 milliárd forintot - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium(NFM) energiaügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón Budapesten. Aradszki András kifejtette, hogy a kormánynak 2010 óta folyamatosan az a célja, hogy a lakosságnak elérhető áron, biztonságosan tudjon energiát szolgáltatni, ezért vizsgálják a rezsicsökkentés további lehetőségeit is.Az államtitkár hangsúlyozta, hogy szombaton elkezdődött a fűtési szezon, így a...

Kiváló minőségűek lettek az...

Kiváló minőségűek lettek az idei pálinkák Kiváló minőségűek az idei pálinkák, és a mennyiség is csaknem kétszerese a tavalyinak az első fél év adatai alapján - mondta...

Országos Vizsla Főversenyt...

Országos Vizsla Főversenyt rendeznek Soponyán Az Országos Magyar Vadászkamara a vizsla fajták tartásának és vadászatra való kiképzésének, használatának ösztönzésére, a...

Elektronikus tananyagcsomag...

Elektronikus tananyagcsomag segít az érettségizőknek A jövő évtől érvényes matematika érettségi követelményeknek megfelelő és a szükséges teljes ismeretanyagot feldolgozó...

Már lehet jelentkezni az...

Már lehet jelentkezni az egyetemek és a főiskolák keresztféléves képzéseire Elindult a jelentkezés a 2017 februárjában induló felsőoktatási képzésekre, a jelentkezőknek egy hónap áll rendelkezésükre,...

A látásvesztések egy része...

A látásvesztések egy része megelőzhető lenne Évente ezer ember veszíti el a látását Magyarországon cukorbetegség miatt, pedig ezeknek az eseteknek a 90 százaléka...

Ma megkezdődik az őszi...

Ma megkezdődik az őszi érettségi időszak A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma elkezdődik a 2016/2017-es tanév őszi érettségi időszaka. Az...

Kedvezett az idén az időjárás a parlagfűnek

Kedvezett az idén az időjárás a parlagfűnek A sok csapadék és az időnkénti kiemelkedő meleg nagyon kedvezett a parlagfű kelésének és csírázásának az idén - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese csütörtökön a Pécs-Pogány repülőtéren. Szalkai Gábor az allergén gyomnövény elleni védekezés aktuális eredményeiről és a polgárőrség légi felderítésének módszereiről rendezett fórumon elmondta: az idén országosan 3,6 millió hektárt ellenőriztek földről és levegőből, mintegy 4000 hektáron intézkedtek parlagfű-fertőzöttség miatt, eddig 70 millió forint bírságot szabtak ki. A szakember szerint tavalyhoz...

Lezárják a "Földet a gazdáknak" programot

Lezárják a A tervek szerint lezárják a "Földet a gazdáknak" programot - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A parlament pénteken tárgyal az erről szóló törvényjavaslatokról és országgyűlési határozati javaslatról. Font Sándor (Fidesz) elmondta: a "Földet a gazdáknak" program keretében 253 ezer hektár termőföldet kínáltak fel a gazdálkodóknak megvételre. Ebből 195 ezer hektár talált gazdára - árverés és ajánlattétel útján. A vevők 99 százaléka 150 hektár alatti földterületet vásárolt meg az államtól. A...

Ismét lehet pályázni Kincses Kultúróvoda címre

Ismét lehet pályázni Kincses Kultúróvoda címre Második alkalommal hirdeti meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítésére, illetve a két terület értékeinek elismerésére.Cél annak elősegítése, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények nevelést támogató kínálatát, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák pedagógiai programjába.A „Kincses Kultúróvoda 2017" címet 10 intézmény nyerheti el. A pályázó intézménynek be kell mutatnia, hogy pedagógiai programjában kiemelt...

Korábban kezdik az...

Korábban kezdik az öngondoskodást a fiatalok Miközben a családalapítás fokozatosan kitolódik, az öngondoskodás egyre korábban kezdődik - derült ki az NRC Marketingkutató...

Több mint 60 izgalmas...

Több mint 60 izgalmas program az ELTEfeszten Több mint hatvan program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak...

Újra keresik a dalt, amely...

Újra keresik a dalt, amely hazánkat képviseli Kiírták A Dal 2017 pályázatát, amelynek keretében azt a dalt keresik, amelyik Magyarországot képviseli a jövő évi Eurovíziós...

Jövőre nő a nemzetiségi...

Jövőre nő a nemzetiségi intézmények támogatása Jövőre az ideihez képest negyedével nő a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények felújítására...

Újabb felvételek a...

Újabb felvételek a feltételezett fővárosi robbantóról Fénykép- és kamerafelvételeket tett közzé a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyészség honlapján a feltételezett Teréz körúti...

Hatékonyabban készülhetnek...

Hatékonyabban készülhetnek a diákok a matekérettségire Korszerű és hatékony megoldással készülhetnek a 2017. évi matematikaérettségire a diákok: ingyenesen hozzáférhető elektronikus...

Hol működik, hol nem a Telekom szolgáltatása

Hol működik, hol nem a Telekom szolgáltatása Szórványos hibák a tapasztalhatók a Telekom szolgáltatásában: az ügyfelek egy része szórványosan hívásfelépülési hibát tapasztalhat - közölte a szolgáltató kedden délelőtt az MTI érdeklődésére. Hozzátették, hogy az ügyfelek döntő többsége számára a szolgáltatás zavartalanul működik.A probléma folyamatosan hárul el, ugyanakkor az ügyfélszolgálati hívószámok elérésében is bizonytalanság tapasztalható, ezért megnövekedett várakozási idővel kell számolni az ügyfeleiknek - áll a Telekom írásos válaszában.

Kisgyermekek számára indít rajzpályázatot a Házfórum

Kisgyermekek számára indít rajzpályázatot a Házfórum Október 10-ével újabb pályázatot indít, ezúttal a társasházakban élő gyermekek számára a Házfórum.Az „Aprajafalva - társasházi gyermekrajzpályázaton" az óvodás és alsó tagozatos gyermekek küldhetik be műveiket, a pályázók közül három korcsoportban 5-5, illetve közönségszavazás alapján további 1-1, összesen 18 gyermeket részesít értékes játék- és könyvnyereményekben a szakmai zsűri. A pályázat témáját a társasházi együttélés, a közösségi szellem, a gyermekbarát társasházi megoldások adják, a szabadon választott technikával készített rajzok beküldési határideje október...

Nálunk sosem látott keselyűfaj repült át az országon

Nálunk sosem látott keselyűfaj repült át az országon Két keselyűfaj példányait is megfigyelték Magyarországon október elején: az elmúlt években többször is látott fakó keselyűk mellett most először egy szakállas saskeselyűt is észleltek az országban. Október első napjaiban két fiatal fakó keselyű került távcső elé először Fejér megyében, Csókakő váránál, majd - feltételezhetően ugyanez a két madár - a fővárosban is, október 5-én pedig egy jeladós szakállas saskeselyű repült át az országon, ami a faj első magyarországi előfordulását is jelentette - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek az MTI-hez hétfőn...