Holtan találtak meg két eltűnt kisgyermeket Zalában

- Meghalt két gyermek Mikekarácsonyfán, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére vasárnap.  A tájékoztatás szerint szombaton este érkezett bejelentés arról, hogy eltűnt két gyermek Mikekarácsonyfán. A rendőrök a társszervekkel közösen haladéktalanul megkezdték felkutatásukat. Mindkét gyermek holttestét megtalálták az éjszaka.

Új tévécsatornával erősít a közmédia, rajtol az M5

Új tévécsatornával erősít a közmédia, rajtol az M5 Elindult a közmédia új televíziós csatornája, az oktatási és kulturális témákkal foglalkozó M5. Dér Ágnes csatornaigazgató korábbi közlése szerint az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt. Az MTI-nek nyilatkozva a szakember hangsúlyozta: a közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott a magyar, illetve az európai kultúrát zászlajára tűző, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó televíziós csatorna, amely a világra nyitott nézőket célozza meg, és mindenkinek hozzáférést biztosít a magyar és...

Ötös lottó: aki nem játszott, bizony nem is nyert

Ötös lottó: aki nem játszott, bizony nem is nyert Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 9 (kilenc)17 (tizenhét)18 (tizennyolc)89 (nyolcvankilenc) Joker: 735288Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvényekre egyenként 721 245;3 találatos szelvényekre egyenként 13 940;2 találatos szelvényekre egyenként 1135 forintot fizetnek.

Elszabadult egy mozdony,...

Elszabadult szombaton egy magán vasúttársaság mozdonya Ferencvárosnál, a MÁV munkatársai Soroksárig kísérték, csonkavágányra terelték és kisiklatták - tájékoztatta a Mávinform...

Nemzeti Vágta: megkezdődött...

Nemzeti Vágta: megkezdődött a verseny a Hősök terén A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas...

Hitelminősítő: egy szinttel...

Hitelminősítő: egy szinttel feljebb sorolták Magyarországot A magyar gazdaságpolitika meghozta az eredményeket, és a felminősítésnek itt volt már az ideje - mondta Hornung Ágnes szombat...

Még egy hétig lehet...

Még egy hétig lehet jelentkezni a külképviseleti névjegyzékbe Még egy hétig, szeptember 24-éig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a magyarországi lakcímmel rendelkező...

Soltész: nemet kell mondani...

Soltész: nemet kell mondani Brüsszel betelepítési politikájára Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra...

Rekord várható a...

Rekord várható a Horvátországba utazó magyarok adataiban Szeptember közepéig már több magyar turista kereste fel Horvátországot mint tavaly, és a magyarok vendégéjszakáinak száma is...

A csok módosítása miatt még több fejlesztés indulhat

A csok módosítása miatt még több fejlesztés indulhat Többen vehetik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a közelmúltban megjelent módosítások nyomán, így akár a korábban jelzett 15-20 ezernél is több lakás kerülhet piacra 2017 végéig az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint.Balogh László az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben rámutatott, az idén amúgy is jelentősen nőtt a lakásépítési kedv, az első fél évben több mint 13 ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 237 százalékos növekedés éves szinten. A módosított rendelkezések szerint egyebek mellett bekerültek a csokos körbe az osztatlan közös...

Hó végéig regisztrálhatnak a civil szervezetek az szja 1 százalékára

Hó végéig regisztrálhatnak a civil szervezetek az szja 1 százalékára A civil szervezetek szeptember 30-ig regisztrálhatnak annak érdekében, hogy jövőre részesülhessenek az 1 százalékos személyi jövedelemadó felajánlásokból - hívta fel figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közlemény szerint a határidő jogvesztő, tehát az az új kedvezményezett, amely idén nem regisztrál, jövőre nem részesülhet a felajánlásokból. A regisztráció visszavonásig érvényes, regisztrálni a 16EGYREG adatlapon lehet elektronikus úton. A regisztrált szervezetek listája a NAV honlapján a http://www.nav.gov.hu/nav/szja1_1 link alatt megtalálható, az abban szereplő...

Folyamatosan javul a magyar diákok idegennyelv-tudása

Folyamatosan javul a magyar diákok idegennyelv-tudása A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, a kerettantervek nyelvtanításra fordítható óraszámai pedig meghaladják az európai átlag óraszámot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a független Kész Zoltán írásbeli kérdésére. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az idei érettségi időszakban 54 847 tanuló középszintű, 10 208 tanuló pedig emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből. Az emelt szintű érettségire jelentkező tanulói létszámadatok 2010-től jelentős emelkedést...

Minden harmadik megbukott a...

Minden harmadik megbukott a NAV nyári akciójában Összesen mintegy 300 millió forint bírságot kellett kiszabni a NAV nyári akciójában. Az országszerte végzett mintegy 7600...

Ismét vetítik a Casablancát...

Ismét vetítik a Casablancát a magyar mozikban Visszatér a magyar mozikba szeptember 22-étől Kertész Mihály (Michael Curtiz) három Oscar-díjat nyerő Casablanca című 1942-ben...

Négy új útvonalat indít...

Négy új útvonalat indít tavasszal a Wizz Air Budapestről A magyar hátterű Wizz Air diszont légitársaság négy új útvonalat indít budapesti bázisáról egy új Airbus A321-es forgalomba...

Többen szülnek gyereket...

Többen szülnek gyereket hazánkban, mint korábban Nőtt a gyermekvállalási hajlandóság Magyarországon: a termékenységi arányszám 2015-ben 1,44 volt, 15 százalékkal magasabb,...

Orbán Bulgáriában: egymást...

Orbán Bulgáriában: egymást segítve kell védekeznünk Mindenkinek meg kell értenie, hogy Európa jövője nem Brüsszelben dől el, hanem itt, ahol állunk, a bolgár-török határon -...

Drágul a benzin ára...

Drágul a benzin ára péntektől, a gázolajé marad Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik -...

Hátrányos helyzetű fiatalok kaphatnak ösztöndíjat

Hátrányos helyzetű fiatalok kaphatnak ösztöndíjat Két és fél ezer hátrányos helyzetű, többségben roma fiatal szakmaszerzését könnyítheti meg egy nemrég meghirdetett, 400 millió forintos ösztöndíjprogram - jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy pesterzsébeti szakiskolában szerdán.Czibere Károly közölte, hogy az Út a szakmához ösztöndíjprogramra szeptember 23-áig lehet pályázni. A diákok tanulmányi eredményüktől függően havi 7-13 ezer forintos támogatást kapnak, és pedagógusok külön is segítik őket tanulmányaikban. A mentorok munkájukért tanulónként havi hétezer forint...

Újra Budapestre költözik az Oktoberfest

Újra Budapestre költözik az Oktoberfest A világ legnagyobb sörfesztiválja idén is ellátogat Budapestre, így Magyarországon immár negyedik alkalommal élhetik át az igazi bajor élményt a vendégek szeptember 29. és október 2. között a budapesti Felvonulási téren.Az európai emberek jó részének és minden német lakosnak az Oktoberfest az egyik legnagyobb őszi sörünnep. A több mint 200 éves ünnep összehozza az európai sörkedvelőket, és ezzel létrejön a világ legnagyobb sörfesztiválja. A rendezvényt más országokban is megrendezik: München, Párizs, New York és Sydney után 2016-ban az Oktoberfest negyedik alkalommal érkezik...

Sátánista szimbólumokat festettek a szoborra

Sátánista szimbólumokat festettek a szoborra A Jézus keresztútjának jeleneteit ábrázoló szoborcsoportot 2015-ben már helyreállították, de alig egy héttel az átadása után súlyosan megrongálódott egy viharban, idén nyáron pedig ismeretlenek sátánista jelképeket festettek rá.A kálváriát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldja meg szerda este keresztútjárás keretében. Sárhegyi Zoltán, a kálváriát gondozó és használó budafoki Szent Lipót-plébánia plébánosa az MTI-nek elmondta: a 2015-ös felújítás során megújult a stációk körül az útburkolat és az utcabútorok, valamint kialakítottak egy hitoktatási parkot, és...