Nyolc hónapja növekszik a kiskereskedelmi forgalom
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában is tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom január óta tartó bővülési tendenciája - állapította meg a legfrissebb jelentés alapján hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A nyár utolsó hónapjában a kiigazított adatok szerint 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. A forgalom értéke 70 milliárd forinttal 1668 milliárd forintra emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal...
Kövér László: pánikra semmi ok, sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban
Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt pódiumról, a hátsó lépcsőn felkapaszkodva, Magyar Péter letaszította a baloldal vezérét, összegyűjtve azt a harminc százaléknyi szavazót, akinek annyi üzenet elegendő, hogy ne Orbán Viktor vezesse az országot. Kövér László a Magyar Nemzetnek interjújában elmondta, egyáltalán nem ért egyet azzal a helyzetértékeléssel, hogy a Fidesz válságban lenne."Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül...
Csaknem száz határsértőt tartóztattak fel hétvégén
Kilencvennégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 40, szombaton 39, vasárnap 15 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.Az elmúlt héten az ország területén 210 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten - szeptember 23-tól 29-ig - a feltartóztatottak száma 395 volt. Az elmúlt héten az ország belsejében három...
Lesz minden a héten: köd,...
A hét elején a reggeli ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani, de szerdától ismét változékonyabbá...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Még ma is megszámlálhatjuk...
A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az...Országszerte tartanak...
Országszerte és a határon túli településeken is megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk kivégzésének 170....
Szili Katalin: egy nemzet...
Egy nemzet sikere attól függ, hogy közösségei mennyire tudnak együttműködni - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó...
Óriási a tét, itt vannak az...
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok:20...
Több órás napsütésben is lehet részünk vasárnap
Éjszaka a kevésbé felhős tájakon köd, illetve felhőzet képződik. Vasárnap már nagyobb területen, a Dunántúlon és akár a Dél-Alföldön is jelentősebben csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Ezzel szemben északkeleten még mindig a borult ég lesz a jellemző. Ekkor főleg a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, zápor. Az északnyugati szél legfeljebb az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul, az eleinte kevésbé felhős tájakon lesz a hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13 és 18 fok között...
Újabb intézkedések segítik a családokat októbertől
Újabb intézkedések lépnek életbe a gyermekes családok támogatására: október 1-jétől könnyebben vehetik igénybe a csok pluszt, a falusi csok-ot és a Babaváró támogatást a speciálisan adózók és az őstermelők - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint október 1-jétől több tízezer speciálisan adózó önfoglalkoztató számára válik egyszerűbbé a csok plusz, a falusi csok és a Babaváró támogatás igénybevétele.Az egyszerűsítés jellemzően a KATA-t, átalányadót választó egyéni vállalkozókat, valamint mezőgazdasági őstermelőket...
Továbbra is érvényben van a teljes erdőlátogatási tilalom
Szeptember 18-tól határozatlan időtartamra a közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében erdőlátogatási tilalmat rendeltek el. A tiltás a teljes Gemenci erdőre, valamint a Mohács (Béda) és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozik.Az árvízvédelmi rendelkezés hatályba lépésével szeptember 18-tól minden nap 00:00-24:00 óra közötti időszakra elrendelt teljes erdőlátogatási tilalom a csoportos és egyéni túrákra, valamint a vízitúrákra is...
Hűvös, borongós éj után egy...
Nagyrészt borult idő várható, éjszaka inkább csak a nyugati, délnyugati tájakon, majd holnap a nap második felében az ország...
Húsz forinttal csökkent a...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a benzin átlagára 2 forinttal...
Orbán Viktor: jövőre meg...
A gazdasági hidegháború a legrosszabb, ami történhet Európával és a magyarokkal - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a...
Fázunk, és jól el is ázunk...
Borult idő várható országszerte esővel, sokfelé kiadós mennyiséggel. A csapadékzóna pénteken napközben északkelet felé...
Nigériai csalókra csapott...
Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség - jelentette be Álmos Gergő,...
Csütörtökön is alaposan...
Éjjel a csapadéktevékenység lassanként egyre inkább az ország délkeleti felére helyeződik át, eközben némileg gyengül is a...
Szili Katalin: kislábnyomos életmód vezethet a fenntartható jövőhöz
Az úgynevezett kislábnyomos életmód fontosságára hívta fel a figyelmet a fenntartható jövőért a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke Nagyatádon szerdán. Szili Katalin a Nyugdíjasok Egyesületének vezetősége előtt az idős vidéki lakosságnak a fenntartható gazdaságról és környezetről szóló tájékoztatását célzó Changers projekt részeként tartott előadásában jelezte, hogy a kislábnyomos életmódba olyan megoldások tartoznak, amelyek a zéróenergiás aktív otthonok, a növényi alapú étkezés, a mindennapi klímabarát energiatudatos zöld életmód, az autó- és...
Borongós, esős, hűvös napnak ígérkezik a szerda
Szerdán északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, főleg az ország északnyugati felében számíthatunk több csapadékra, miközben a Tiszántúlon és helyenként délen maradhatnak szárazabb területek is. A legtöbb csapadék a Dunántúl északi és középső tájain valószínű. A Dél-Dunántúlon holnap délután az ég is megdörrenhet. A déli, délkeleti szelet időnként élénk, a Dunántúlon holnap erős széllökések kísérhetik. Késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között valószínű, ennél néhány fokkal alacsonyabb...
Orbán Viktor: Isten éltesse az időseket!
Az idősek számíthatnak ránk!" - írta a kormányfő a közösségi oldalán az idősek világnapján. Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán köszöntötte a szépkorúakat az idősek világnapja alkalmából.Isten éltesse az időseket! Ránk számíthatnak!- írta posztjában a kormányfő.
A rovat további témái
- Nagyon lehűl a levegő, fagyra ébredhetünk kedden
- Orbán Viktor: megvédjük Magyarország függetlenségét!
- Szili Katalin: a nők a szívükkel gondolkodnak
- Egy nagy rakás dohányt foglaltak le Baján a fináncok
- Indul az őszi szezon, összeül a Tisztelt Ház
- Több mint százötven határsértőt tartóztattak fel hétvégén
« Előző
1404 | 1431 | 1458 | 1485 | 1512 | 1539 | 1566 | 1593 | 1620 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Emberölés miatt tényleges...
- Több, mint portás: Balázs Gábor...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Négy városból is riasztották a...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...

