Pénteken állítják fel az ország karácsonyfáját
Idén Tökölről érkezik az ország karácsonyfája, amit pénteken állítanak fel Budapesten, a Kossuth téren. A mintegy 20 méter magas, 63 centiméteres törzsátmérőjű, több tonnás ezüstfenyőt egy nyugdíjas házaspár ajánlotta fel - közölte az országház sajtóirodája az MTI-vel. A fenyőfa érkezése a forgalmi viszonyoktól függően, a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével pénteken délre várható, díszítése november 29-én, a reggeli órákban kezdődik meg. Az ország karácsonyfája Adventtől Vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
Bő fél óra alatt negyven migránst fogtak Hercegszántón
Péntekre virradó éjjel, bő fél óra alatt negyven illegális migránst fogtak el a rendőrök Hercegszántó közigazgatási területén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A közlemény szerint a külföldieket három helyszínen fogták el, közülük 20 pakisztáni, 11 iraki, 7 szomáliai, 2 pedig szír állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a csoportokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz - írta a rendőrség.
Boldog szülinapot! Egyévesek a debreceni négyes ikrek
Csütörtökön ünnepelték első születésnapjukat a debreceni négyes ikrek. Flóra, Jázmin, Boglárka és István egyaránt egészségesek. A négyes ikrek egy éve, 2016. november 24-én születtek a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.
Igazi lúzer: menekülés...
Kiraboltak egy kőbányai bankot csütörtökön, a rendőrökre fegyvert fogó bankrablót pedig menekülés közben elütötte egy autó -...
A kormány megtéríti a...
Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak - jelentette be az...
A karácsonyra készülődnek a...
A nyugodt karácsonyi készülődés jegyében összefogott három budapesti bevásárló utca. A Falk Miksa utcában, a Ráday utcában és...
Kasszás Erzsi műsorát...
Önkívületi állapotban, ordítva adta elő egy Balaton-parti üzletben árufeltöltőként dolgozó férfi a reklámokból jól ismert...
A Fidesz meghosszabítaná a...
A Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció határidejét december 1-jéig - mondta Halász János, a...Az érintett gyerekek...
A gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket az esetek 70 százalékában olyanok követik el, akiket a gyerek ismer, akikkel...
Megéri piaci körülmények között dolgozni
A jelentős béremelkedés miatt a nagyobb terhelés ellenére is egyre inkább megéri piaci körülmények között munkát vállalni, így nem meglepő, hogy szeptemberben majdnem 50 ezerrel dolgoztak kevesebben a közfoglalkoztatásban, mint egy éve - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna esti műsorában. Simon Attila István szerint mivel a bérek tavaly is jelentősen emelkedtek, nem lehet az alacsony bázisnak tulajdonítani az idei magas növekedési ütemet. Hangsúlyozta, a jutalmak és prémiumok kifizetése...Lelépett a DK-s alkudozás miatt egy képviselő az MSZP-ből
Kilépett az MSZP-ből Horváth Imre országgyűlési képviselő - erősítette meg Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerdán az MTI-nek az atv.hu hírét. A portál szerint a képviselő azért lépett ki a pártból, mert az MSZP a választási együttműködés keretében átadná a Demokratikus Koalíciónak (DK) azt a fővárosi választókerületet, amelyben a szocialista képviselőt megválasztották. Tóth Bertalan azt mondta, hogy a képviselő a parlamenti frakcióból nem lép ki. Arra a kérdésre, hogy Horváth Imre kilépésének valóban az az oka, hogy az MSZP átadja az újpesti...
Mall.hu: megszűntek a vizsgálat miatti korlátozások
Feloldották a Mall.hu magyarországi raktárának zárolását a hatóságok, ezzel megszűntek a vizsgálat miatt korlátozások az internetes áruháznál - közölte a Mall.hu szerdán az MTI-vel. A Mall.hu közleményében megerősítette, hogy a webáruházat üzemeltető Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás, a társaság nem követett el törvénytelenséget. A kiszállítások a magyarországi raktárból zökkenőmentesen működnek, az átvételi pontok is elérhetőek, ezek nyitva tartását a Black Friday akcióra tekintettel meghosszabbították - áll a közleményben. A Mall.hu november 14-én...Rekordot döntött a...
Az összesítések szerint már több mint 1,7 millióan mondták el véleményüket a nemzeti konzultáción, ami rekord, ennyien még...
Olcsóbbak lesznek a vasúti...
Olcsóbbak lesznek a magyarországi vasúttársaságok e-vonatjegyei decembertől, az automatás vásárlásoknál öt százalékos lesz a...
Fidesz: Gyurcsányék több...
A Fidesz-frakció felháborítónak tartja, hogy azok "prédikálnak" az oktatásról, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be és több ezer pedagógust tettek utcára. A...Hatvanhat éves korában...
Két hete, könyve dedikálása közben lett rosszul, ma hajnalban pedig elhunyt Stadler József. Az egykori Stadler FC...
Minden műkincs elkelt a...
Az egyik legszebb Zsolnay-alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény kelt el a legmagasabb áron, 11 millió forintért a Virág Judit Galéria árverésén; a világ első,...Szijjártó: Európát is...
Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el,...
Kocsmába menekült egy kamionsofőr az ellenőrök elől
Elfutott a közlekedési hatóság ellenőrei elől egy kamionsofőr Teskándról, a rendőrök a szomszéd falu italboltjában találtak rá a vezetéstől egyébként többszörösen eltiltott férfira - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. A közlekedési hatóság munkatársai hétfő késő délután Teskándon állították meg ellenőrzésre a kamiont, amelynek sofőrje a közeli mezőgazdasági területen keresztül elmenekült előlük. A helyszínre hívott rendőröket a szomszédos Babosdöbréte körzeti megbízottja értesítette alig egy órával később, hogy a keresett férfi a falu...
Fel akarta gyújtani a gyermekeit, tizenhat évet kapott
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszaroffi férfit, aki 2014-ben megpróbálta felgyújtani négy saját gyermekét, korábbi élettársát és az asszony új párját. A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 50 esztendős vádlottat. A férfi 17 éven át, 2014 májusáig élt együtt élettársával, öt közös gyermekük született, de viszonyuk megromlott....
Végigsöpörhet az infulenza, érdemes kérni az oltást
A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden. Szlávik János azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus és új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is....
A rovat további témái
« Előző
13608 | 13635 | 13662 | 13689 | 13716 | 13743 | 13770 | 13797 | 13824 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Semjén Zsolt lemondott a KDNP elnöki...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...

