Nem lesz más párt jelöltje Horváth Imre

Nem kíván más párt jelöltje lenni az MSZP-ből kilépett Horváth Imre országgyűlési képviselő. A politikus közleményben tudatta az MTI-vel, hogy ha az újpesti választópolgárok kívánják, akkor indul a 2018-as választáson.  A múlt héten szerdán derült ki, hogy Horváth Imre kilépett az MSZP-ből, de a parlamenti frakció tagja marad. Sajtóhírek szerint a kilépés indoka az volt, hogy az MSZP a választási megállapodás érdekében a képviselő újpesti választókörzetét átadná a Demokratikus Koalíciónak. A képviselő kilépését nem indokolta a közleményben, azt azonban leszögezte: baloldali...

Hagyta kihűlni beteg feleségét, letartóztatták

Hagyta kihűlni beteg feleségét, letartóztatták Előzetes letartóztatásba helyezett a Nyíregyházi Járásbíróság egy férfit, aki a gyanú szerint nem fűtötte beteg felesége szobáját, ezért a nő meghalt - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. A végzés jogerős.  Toma Attila közleményében azt írta, a férfi ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016 végén a feleségével közös családi házukban a beteg, mozgásképtelen asszony által használt szobában nem fűtött, ezért a nő december 19-én kihűlés és...

Hiteles példákat kell a fiatalok elé állítani

Hiteles példákat kell a fiatalok elé állítani Az emberi erőforrások minisztere szerint nagy felelősség, hogy hiteles embereket, jó példákat állítsanak a fiatalok elé, és hogy ezzel olyan értékekre tanítsák őket, amelyek nélkül a nemzet jövője elképzelhetetlen.  Balog Zoltán hétfőn Budapesten, a Magyar Fiatalokért díj átadóján azt mondta, különös figyelmet kell fordítani azokra, akiken Magyarország jövője múlik, és ezért különös figyelmet, elismerést érdemelnek azok is, akik ebben a munkában szerepet vállalnak. A kormányzat azért alapította a díjat, hogy az ő szakmai, erkölcsi emberi hitelességüket díjazza, értékelje -...

Az áfa-bevallások...

Az áfa-bevallások elkészítésében is segíthet a NAV Az online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a...

Nemzetközi konferencián...

Nemzetközi konferencián tárgyalnak az EU jövőjéről Nemzetközi konferenciát tart hétfőn és kedden az Európai Unió (EU) jövőjéről Budapesten az Európai Gazdasági és Szociális...

Járványküszöbön az...

Járványküszöbön az influenzaszerű megbetegedések száma Elérte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma - közölte Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások...

Karácsonyig minden...

Karácsonyig minden nyugdíjashoz megérkeznek az utalványok A Magyar Posta Zrt. megkezdte az Erzsébet-utalványok kézbesítését, karácsonyig folyamatosan viszi ki az érintetteknek, és...

A hatost nem húzták ki a...

A hatost nem húzták ki a hatos lottón - valakinek bejött? A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Az ellenzék a bevándorlás...

Az ellenzék a bevándorlás és a kvóta után a Soros-tervet is tagadja A Fidesz szerint az ellenzék azt követően tagadja a Soros-terv létezését, hogy korábban a bevándorlást és a kvótát sem ismerte...

Már vágják a karácsonyi fenyőket Zala megyében

Már vágják a karácsonyi fenyőket Zala megyében Hamarosan az ország minden részében megjelennek a fenyőárusok, Zala megyében már elkezdték a fák kivágását.  Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő térségében elkezdődött a karácsonyfák kivágása. A fákat kínáló árusok néhány napon belül országszerte elkezdik az értékesítést.  Képünkön: kivágott fenyőket pakolnak egy traktor pótkocsijára Dömötörfy János birtokán a Zala megyei Nemespátrón 2017. november 25-én.

Közelít a tél: egyre hidegebbre fordul az időjárás, havazásra is számítani lehet

Közelít a tél: egyre hidegebbre fordul az időjárás, havazásra is számítani lehet November utolsó napjaiban egyre téliesebbre fordul az időjárás. Az eső mellett többfelé várható havas eső, hó is. Lehűlésre is készülni kell: a leghidegebb órákban mínuszok várhatók, az északi völgyekben akár mínusz 10 fok is lehet, s néhol napközben is csak plusz 1-2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.    Hétfőn nem valószínű csapadék, az ország legnagyobb részén napos vagy változóan felhős idő várható, délelőtt keleten, napközben pedig a Dunántúlon átmenetileg lehetnek erősen...

A parlament elé kerülhet a kvótákkal kapcsolatos EP-határozat

A parlament elé kerülhet a kvótákkal kapcsolatos EP-határozat A Fidesz-frakció kezdeményezni fogja hétfőn, hogy az Országgyűlés vegye napirendre azt az európai parlamenti (EP-) határozatot, amely gyakorlatilag a "Soros-terv" több pontjának végrehajtását vetíti előre - mondta Halász János, a frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.    Halász János (képünkön) úgy fogalmazott: az Európai Parlamentben már elfogadtak egy "minden eddiginél veszélyesebb, migránspárti" határozatot, amelyben benne van egyebek mellett a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta, az Európai Unióba belépő...

Egyre kevesebb az...

Egyre kevesebb az egészségtelen étel az iskolai büfékben A kormány intézkedéseinek köszönhetően már alig található egészségtelen étel az iskolai büfékben - mondta Rétvári Bence, az...

A héten érkezik a megemelt...

A héten érkezik a megemelt bér az egészségügyeseknek A jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt béreit - mondta Rétvári Bence (képünkön), az Emberi Erőforrások...

Milliókat érnek ezek a...

Milliókat érnek ezek a számok - Talán éppen Önnek is A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Az ellenzék megkérdőjelezi...

Több ellenzéki párt is megkérdőjelezte a nemzeti konzultáció során visszaküldött ívek számáról szóló kormányzati tájékoztatást szombati közleményében. A Fidesz szerint az ellenzék...

Vasárnapi menü: szél, eső,...

Vasárnapi menü: szél, eső, havas eső, hó is lehet Az évszaknak megfelelő, azaz roppant kellemetlen időjárás várható vasárnap.  Az előrejelzés szerint nbyugat felől...

Árokba csapódott egy autó,...

Árokba csapódott egy autó, kiestek az utasok Halálos baleset történt a Hódmezővásárhely és Szikáncs közötti úton szombat délelőtt - közölte a katasztrófavédelem a...

Eltemették szombaton Akasztón az álmait terelő juhászt

Eltemették szombaton Akasztón az álmait terelő juhászt Szombaton az akasztói temetőben helyezték örök nyugalomra Stadler Józsefet.  Két hete, könyve dedikálása közben lett rosszul, az egykori Stadler FC tulajdonosa kórházba szállítása közben kómába esett, s nem tért többé  magához.  Stadler József 66 éves korában, kedden hajnalban hunyt el. Szombaton az akasztói temetőben helyezték örök nyugalomra.   

Lelőtt egy olasz vadász egy másikat a Bakonyban

Lelőtt egy olasz vadász egy másikat a Bakonyban A Bakonysárkány és Aka között zajló vadászaton péntek este egy olasz állampolgár a fegyveréből leadott lövéssel eltalált egy másik olasz vadászt, aki a helyszínen életét vesztette - írta honlapján a rendőrség szombaton.  A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indítottak büntetőeljárást. A férfit őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.Képünk illusztráció.

Tragikus ütközés: három halott, tizenkét sérült

Tragikus ütközés: három halott, tizenkét sérült Hárman életüket veszítették, négyes súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek a Szolnokon reggel történt tragikus balesetben. A nagy ködben egy kisbusz frontálisan ütközött egy autóbusszal, amelybe aztán hátulról belecsapódott egy személygépkocsi. A kisbusz utasai közül hárman meghaltak. A balesetben négyen súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek.