A többség nemet mondott a Soros-tervre
A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten. Tuzson Bence a sajtótájékoztatón emlékeztetett, a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció volt a legsikeresebb Magyarország történetében, azon ugyanis több mint 2,3 millió választó vett részt, december 7-ig pedig másfélmilliót meghaladó ívet dolgoztak fel, amelynek több mint 99 százaléka volt érvényes. Az eredmények ismerete alapján csaknem minden válaszoló nemet mondott arra,...
Válságban az MSZP, mástól kölcsönöznének jelöltet
Galló Béla politológus szerint az MSZP súlyos válságban van a személyiségeket tekintve is, ezért kényszerül arra, hogy egy másik párttól próbáljon miniszterelnök-jelöltet "kölcsönözni". Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje is. A politológus rámutatott, az MSZP-nél már korábban is előfordult, hogy nem tudtak a párton belülről miniszterelnök-jelöltet állítani, ám jelentős különbség a korábbi és a jelenlegi keresés között, hogy most...Szili Katalin: adventkor nagyon fontos a jótékonykodás, tenni a nehezebb helyzetben lévőkért
Fontos az a Kárpát-medencei együttműködés, amely a nemzetpolitikában létrejött, 2016 a fiatal vállalkozók éve volt, az idei a családi vállalkozások, a jövő esztendő pedig a családok éve lesz - mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az MTI-nek. Szili Katalin, aki beszédet is mondott a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott nagyszalontai gyermekotthonnak rendezett karácsonyi jótékonysági esten, elmondta: a város polgármesteri hivatala tizenötödször rendezi meg a gálát, amelyen a település és a környék vállalkozói vesznek részt....
Európai Filmdíj: magyar...
Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott...
Magyar ezüstérem született...
Bence Balázs a második helyen végzett a párizsi lovastorna világkupán. A versenyző kommunikációs partnere, a Lovas Diadal Live TV szombati tájékoztatása szerint Bence Balázs ezúttal...Ha lottózott, ezek a számok...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Együttműködik a DK és a...
Választási együttműködési megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom szombaton...
Meghalt két kisgyermek egy...
Két kisgyermek halt meg péntek este egy háztűzben a Bács-Kiskun megyei Fülöpszálláson - közölte honlapján a rendőrség. A családi házhoz kiérkező rendőrök megkezdték az egyik...Negyedik magyar...
Az MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg Molnár Gyula pártelnök azt, hogyan lesz negyedik magyar...
Kettős mércét alkalmaz a Európai Bizottság Magyarországgal szemben
Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással - mondta Trócsányi László (képünkön) igazságügyi miniszter szombaton telefonon az MTI-nek, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel. A miniszter közölte: a Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke által is működésképtelennek és hatástalannak minősített kvótarendszer bíróság előtti érvényesítése esetén Lengyelország és Magyarország Csehországgal együtt mindent meg...
Mindkét irányban egy sávon járható az M6-os autópálya Paksnál
Mindkét irányban egy sávon járható az M6-os autópálya Paksnál, ahol szombat reggel baleset történt - közölte a katasztrófavédelem honlapján. Az autópálya 105-ös kilométerénél egy kamion átszakította a szalagkorlátot, és az oldalára borult, ezért a sztráda Szekszárd felé vezető oldalát egy időre lezárták. A mentés után a Szekszárd felé vezető oldalon egy sávon megindulhatott a forgalom, míg Budapest felé a leállósávban haladhatnak a gépkocsik.1Javulnak a magyar népegészségügyi mutatók
Öt év alá csökkent az Európai Unió és Magyarország lakosainak várható élettartama közötti különbség, de más pozitív mutatók és kedvező trendek is láthatók - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten. Rétvári Bence a Nézőpont Intézet és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége a Gyógyuló egészségügy 2017 konferenciáján azt mondta: európai összehasonlításban a magyar gyerekek mozognak a legtöbbet, és 200 ezerrel kevesebb felnőtt dohányzik, mint fél évtizede. Az államtitkár fontos lépésként említette a...
Nyolcvan éve vette át a...
1937-ben a Nobel-díj Bizottság Szent-Györgyi Albertnek ítélte az orvosi és fiziológiai díjat a C-vitaminnal és a biológiai...
Magyar kutatók műszerei a...
Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont fúziós kutatócsoportjai a világ legnagyobb és legbonyolultabb sztellarátoránál, a...
Jelentkezhetnek a zenészek...
Már jelentkezhetnek a dobosok, basszusgitárosok, gitárosok, énekesek a jövő tavaszi Szeged Rocksra, melyen több száz vagy akár...
Pénteken este akár havat is...
Pénteken az ország nagy részén kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az...
Fidesz: Brüsszel...
A Fidesz szerint a Soros György befolyása alatt lévő Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra, a jogi eljárásokat már...
Fontos a hagyományos és...
Rendkívül fontos a hagyományos és egyedi magyar értékek védelme, különösen, ha termékekben testesül meg - hívta fel a...
Chainsmokers és Guetta újra jön jövőre a Soundra
Mások mellett a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és Dj Snake is fellép a Balaton Sound fesztiválon, amelyet jövőre július 4-től 8-ig rendeznek meg Zamárdiban. A fesztivál nagyszínpada 2018-ban megváltozik, formájában és dekorációjában is új lesz. A szervezők a megújításra pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül ki - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. "A Balaton Sound nemzetközi értékét mutatja, hogy több mint fél évvel a kezdés előtt a legnagyobb sztárok közül ilyen sokan már elfogadták a...
Már a nagyközönség is láthatja a debreceni zsiráfcsikót
Csütörtökön a nagyközönségnek is bemutatták a recés zsiráfcsikót a Debreceni Állat- és Növénykertben. A két héttel ezelőtt született csikód eddig csak a gondozó láthatták, mától azonban már az érdeklődők is megtekinthetik.
Brüsszelben Soros barátai hallgatják meg Soros szervezeteit
Az Európai Parlament (EP) szakbizottságának ülésén Soros György partnerei hallgatják meg a milliárdos által finanszírozott szervezetek képviselőit - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Bakondi György (képünkön) azért beszélt erről, mert csütörtökön meghallgatást tart az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről. A meghallgatáson mások mellett részt vesz Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Polyák Gábor, a Mérték...
A rovat további témái
- Országos élelmiszergyűjtést indít a Vöröskereszt
- Előbb elvette, most visszaadná az MSZP a 13. havi nyugdíjat
- Több százmillió tiltott támogatást fogadott el a Jobbik
- Elütöttek egy munkást az M0-s autópályán
- Megjelent a Bëlga új nagylemeze, a Csumpa
- Új számítógépeket kapnak a közép-magyarországi iskolák
« Előző
13500 | 13527 | 13554 | 13581 | 13608 | 13635 | 13662 | 13689 | 13716 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Semjén Zsolt lemondott a KDNP elnöki...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Pécs belvárosában raboltak,...

