Válságban az MSZP, mástól kölcsönöznének jelöltet
2017. december 10. vasárnap 12:30
Galló Béla politológus szerint az MSZP súlyos válságban van a személyiségeket tekintve is, ezért kényszerül arra, hogy egy másik párttól próbáljon miniszterelnök-jelöltet "kölcsönözni". Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje is.
A politológus rámutatott, az MSZP-nél már korábban is előfordult, hogy nem tudtak a párton belülről miniszterelnök-jelöltet állítani, ám jelentős különbség a korábbi és a jelenlegi keresés között, hogy most "nagyon elnyújtott a folyamat".
Galló Béla szerint még nem biztos, hogy Karácsony Gergely lesz az utolsó jelölt a posztra; emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban felmerült Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos neve is.
Az MSZP szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén elhangzottakkal kapcsolatban Galló Béla hangsúlyozta, a program szükséges, de nem elégséges feltétele a párt elfogadható választási szereplésének.
Úgy fogalmazott, a szocialisták által szorgalmazott összefogás magában rejti, hogy össze akarnak fogni "saját problémájukkal", Gyurcsány Ferenccel is, akinek személye a politológus szerint hitelteleníti a baloldali fordulatot.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Semjén Zsolt lemondott a KDNP elnöki...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...

