Országos tanulmányi versenyt rendeznek diákoknak

Országos tanulmányi versenyt rendeznek diákoknak Több tudományterületet felölelő országos tanulmányi versenyt szervez negyedikes általános iskolásoknak a tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC). A FIT Kaland elnevezésű versenyre december elsejéig jelentkezhetnek magyarországi és határon túli tanulók.   A háromkörös tehetségversenyre három diákból és egy felkészítő tanárból álló csapatok jelentkezhetnek ugyanabból az intézményből. Az első fordulóban a csapatoknak egy online projektfeladatot kell megoldaniuk, ezek a felső tagozatosoknak szóló program öt képzési területéhez kapcsolódnak: a robotikához,...

Hulladékszobrok hívják fel a figyelmet a természetvédelemre

Hulladékszobrok hívják fel a figyelmet a természetvédelemre A biológiai sokféleség, valamint az ebben bekövetkezett, ember okozta hatások kerülnek az idei hulladékszobrokat előállító Trash Art Magyarország művészeti program fókuszába. A projekt november 15-től várja az alkotók, alkotócsoportok jelentkezését.   A Trash Art Magyarország művészeti program hatalmas hulladékszobrokkal és installációkkal debütált 2017 májusában a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A program a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál és a Greenius szervezésében 2018-ban folytatódik és várják a csatlakozók jelentkezését - közölték a szervezők...

A Jobbik nem cigányozik" és nem is „buzizik"

Sneider Tamás Jobbik-alelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva visszautasította, hogy pártja "cigányozna" vagy "buzizna".  Az ellenzéki politikust arról kérdezték, hogy pártja hogyan viszonyul a melegek, cigányok és zsidók szavazataihoz. Azt felelte: mindenkinek a szavazatára számítanak, s a 2014-ben elért 20 százalékos eredményben is sokféle szavazó megjelent, "nagyon sok cigány ember szavazott a Jobbikra" és "más olyan csoportok is, akikre elsősorban talán nem asszociál mindenki", de nem foglalkoznak azzal, ki...

Élőben nézhetjük a vadludak...

Élőben nézhetjük a vadludak tatai gyülekezését A tatai Öreg-tó medrébe érkező több tízezernyi vadludat az állatok zavarása nélkül bárki figyelemmel kísérheti az interneten...

Varga: a duális képzés a...

Varga: a duális képzés a gazdasági fejlődés feltétele A piaci igényeket figyelembe vevő duális szakképzés kialakítása elengedhetetlen feltétele a magyar gazdaság hosszú távú...

Busz gázolt el egy...

Elgázolt egy gyermeket egy autóbusz hétfő reggel a főváros XIV. kerületében; a 8 éves kisfiú a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az...

Tízéves a Sárik Péter Trió,...

Tízéves a Sárik Péter Trió, koncert a MOMKultban Tizedik születésnapját ünnepli a hazai dzsessz színtér egyik meghatározó formációja, a Sárik Péter Trió. A zenekarvezető...

A magyar nyelv napjára...

Az Országgyűlés ma a magyar nyelv napjára történő emlékezéssel kezdi meg két hétig tartó, négynapos ülését.   A házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján...

Huszonnégy javaslatról...

Huszonnégy javaslatról szavaz a parlament jövő héten Az Országgyűlés négynapos ülést tart a következő két hétben. A képviselők kedden 24 előterjesztésről szavazhatnak.   A...

Jubileumi Boogiefesztet rendeznek decemberben

Jubileumi Boogiefesztet rendeznek decemberben Tizedik alkalommal rendezik meg a Boogiefeszt - Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivált december 7. és 9. között. A jubileumi eseményre hét országból tizenkét fellépő érkezik, köztük Ray Dorset, művésznevén Mungo Jerry - tájékoztatta a fesztivált szervező Dániel Balázs az MTI-t.   A program december 7-én a győri Árkádban kezdődik Boogie Christmas címmel, ahol a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió mellett fellép Christoph Steinbach osztrák boogie woogie zongorista, Albert Koch német szájharmonika-művész és Pleszkán Écska énekes. Másnap a Hotel Rába City Centerben vacsorával...

Emmi: kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása

Emmi: kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása Kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.   A kormány célja, hogy az ország erősödésének eredményeit mindenki érezhesse. Idén először lesz nyugdíjprémium, még nem volt példa arra, hogy a gazdaság teljesítménye ezt lehetővé tegye - mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Novemberben 2 millió 750 ezer ember örülhet, hogy a szokottnál nagyobb összeg érkezik a számlájára - tette hozzá. Novák Katalin kiemelte: a családok...

Ismét terrarisztikai és akvarisztikai börze lesz

Ismét terrarisztikai és akvarisztikai börze lesz Terrarisztikai és akvarisztikai börzére várják a családokat november 19-én a Fővárosi Művelődési Központban.   A TerraAkva börzén szakszerű körülmények között tartott pókok, kígyók, békák, hüllők, teknősök, csigák és kétéltűek mellett vadászgörények, egerek, apró rágcsálók sünök és díszhalak lesznek láthatók. Első ízben rendezik meg a leopárdgekkó-szépségversenyt, a különböző színű, méretű és mintázatú hüllőket a zsűri tagjai és a közönség is díjazza - közölték a szervezők az MTI-vel. Több kísérőprogramot tartanak, amelyek hozzájárulnak a helyes és biztonságos...

Áder János köszöntötte a...

Áder János köszöntötte a száztíz éves Sinoszt A magyarországi siketek és nagyothallók közösségeit bátor és bölcs "felfedezők" hozták létre, ilyen ember volt...

Ingyenes vetítéssorozatot...

Ingyenes vetítéssorozatot kínál a Müpa Hét helyszínen várja az érdeklődőket a Müpa HD - Válogatás a Müpa koncertfelvételeiből című ingyenes vetítéssorozat, amelyen...

Több tízezer édesanyának...

Több tízezer édesanyának segít a munkahelyvédelmi akció Évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben - mondta Rétvári Bence,...

Balog: Soros nem a mi...

Az emberi erőforrások minisztere szerint Soros György nem "a mi világunkat támogatja", a nyitott társadalomról alkotott koncepciója - amely szerint mindazt a világból, ami ide...

Megnyílt a budapesti...

Megnyílt a budapesti karácsonyi vásár Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására...

Halálos közúti baleset...

Halálos közúti baleset történt a 61-es úton Egy ember meghalt, ketten megsérültek pénteken a 61-es úton Nagybajom külterületén, ahol négy gépjármű összeütközött - közölte...

Fontos célt valósítottak meg a terrorszervezet elleni harcban

Fontos célt valósítottak meg a terrorszervezet elleni harcban Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint fontos célt sikerült megvalósítani a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban, miután Irakban és Szíriában is sikerült nagyjából felszámolni a hatalmukat korábbi összefüggő területeiken.Szerdán jelentette be a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató katonai szövetség egyik parancsnoka, hogy a szíriai kormányerők és szövetségeseik elfoglalták az Iszlám Állam utolsó kelet-szíriai fellegvárát, Abu-Kemál városát. Gyarmati István az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában kiemelte: ezzel az "összefüggő...

Ezernél is több terméket vizsgált a Nébih

Ezernél is több terméket vizsgált a Nébih Összesen 1029 terméken csaknem 20 ezer laboratóriumi mérést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szupermenta program elmúlt 3 éve alatt.   A Nébih pénteki közleménye szerint a vizsgálatok 40 termékkört érintettek, a kedveltségi kóstolásokon ezernél is többen vettek részt. Hozzátették, hogy a minőségi, biztonsági és vásárlói kedveltségi ellenőrzések többek között feldolgozott élelmiszerekre, alkoholos italokra, zöldségekre és gyümölcsökre, fűszernövényekre, fűmagokra és állatgyógyászati készítményekre is kiterjedtek. A komplex vizsgálati rendszer...

Diszkont benzikutakat nyit az Aldi Magyarországon

Diszkont benzikutakat nyit az Aldi Magyarországon Diszkont automata üzemanyagtöltő állomásokat nyit több magyarországi áruházának parkolójában az Aldi Magyarország az OMV Hungáriával partnerségben, az első három benzinkút Sopronban, Budaörsön, és Szigetszentmiklóson nyílik az év utolsó negyedévében - közölte az áruházlánc a honlapján pénteken.   Mint írták, ez a negyedik fejlesztés lesz ebben az évben: a diszkontlánc januárban Magyarországon elsőként teljes hazai üzlethálózatával és a biatorbágyi logisztikai központjával zöldáramra állt át, a nyár folyamán öt ideiglenes üzletet nyitott a legnépszerűbb zenei fesztiválokon és...