Éjfél után nyolc perccel született az ország első babája

Éjfél után nyolc perccel született az ország első babája Az első vidéki baba Miskolcon jött a világra éjfél után nyolc perccel. 2019 első budapesti babája pedig a Honvédkórházban született.   A Honvédkórház kedd reggeli tájékoztatása szerint a kislány a Vilma nevet kapta.A kislány 2 óra 55 perckor 54 centiméterrel és 3870 grammal jött világra. Vilma édesanyja első gyermeke.A fővárosi állami intézmények szülészetei közül másutt is született gyermek az új év első napján, de az év első két órájában idén nem.Az ország első babája Miskolcon születettLeveleki József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi...

Csökken az ESL és az UHT tejek forgalmi adója

Csökken az ESL és az UHT tejek forgalmi adója Január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója az elfogadott jogszabály szerint - közölte az Agrárminisztérium (AM).    Az agrártárca korábban azt is közölte, hogy az intézkedéstől a kereslet és a fogyasztás növekedését, valamint az ágazat fehéredését és az importált tejek visszaszorulását várja. Az AM szerint az áfa-csökkentés mintegy 100 magyar tejipari vállalkozás versenyképességét erősíti bel- és külföldön. A minisztérium szerint a mérséklés a fogyasztók számára a jó minőségű...

Az év első napján sokfelé várható csapadék

Az év első napján sokfelé várható csapadék A nyugati országrész mellett keleten is csökken lassan a felhőzet, estig ott kisebb eső, havas eső még előfordulhat. Éjszaka a legtöbb helyen derült égre van kilátás, majd hajnaltájt a nyugati határ közelében megnövekszik a felhőzet, az Alpokalja térségében jelentéktelen ónos eső, havas eső kialakulhat.    Kedden észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre több helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék: az eső mellett északkeleten havas eső, hó, esetleg ónos eső is hullhat. Éjszakára jelentősen mérséklődik a légmozgás, majd kedden megélénkül a...

Az újévi fogadalmat tevők...

Az újévi fogadalmat tevők egytizede tartja be vállalásait Különböző kutatások szerint az újévi fogadalmat tevő emberek tíz százaléka tartja csak be vállalásait - mondta Kalamár...

Nem csökkent a...

Nem csökkent a légszennyezettség az ország északkeleti részén Nem csökkent a magas szálló por (PM10) miatti légszennyezettség az ország északkeleti részén.    A Nemzeti...

Saját maguk által készített...

Saját maguk által készített videóval kívánnak boldog új évet a mentősök - Nézze meg! Szilveszterkor is gondolnak ránk a mentősök.   Bár rendkívül komoly hivatás az övék, a vidámság az Országos...

Viharos széllel,...

Viharos széllel, havazással, kemény éjszakai fagyokkal köszönt be az új esztendő Téliesre fordul az időjárás az új év első hetében: lehűlésre kell készülni, helyenként mínusz 10 Celsius-fok körüli hideg...

Szilveszterig választható...

Szilveszterig választható három kedvező adózási mód Három, a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező adózási mód választásának határideje jár le december 31-én -...

A helytelen tüzelés a...

A helytelen tüzelés a légszennyezettség egyik fő forrása A helytelen lakossági tüzelés az egyik legjelentősebb forrása a szálló pornak (kisméretű aeroszol részecskéknek - PM10),...

2019-ben és 2020-ban is 8-8 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum

2019-ben és 2020-ban is 8-8 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.    A pénzügyminiszter hozzátette, a megállapodás értelmében jövőre a 8 százalékos béremelés hatására a minimálbér bruttó összege 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó...

Koncertek 2019-ben: Foo Fighters, Giorgio Moroder, Sting, Slash

Koncertek 2019-ben: Foo Fighters, Giorgio Moroder, Sting, Slash Mások mellett a Foo Fighters, Sting, Nicki Minaj & Future, a Jethro Tull, Giorgio Moroder, Vanessa-Mae, a Muse, Tom Jones, a Slayer, a Backstreet Boys, Ed Sheeran, Chick Corea, Slash, a Dead Can Dance és Mark Knopfler is fellép jövőre Magyarországon.    Január 8-án a Dürer Kertben ad koncertet a brit ska előadó, a Heavyball, Michale Graves (ex-Misfits) 10-én a Robotban lép fel, majd két fontos dzsesszest következik: 12-én a svájci Andreas Schaerer hallható az Opus Jazz Clubban, 13-án pedig az amerikai sztárdobos, Antonio Sanchez formációja zenél az A38 hajón. 19-én a...

Nem változott a pártok népszerűsége április óta

Nem változott a pártok népszerűsége április óta Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint április óta "befagytak" a pártpreferenciák Magyarországon, a Fidesz népszerűsége töretlen, az ellenzék pedig szétesett.    A politológus vasárnap az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az ellenzékiek nem tudják, mit kezdjenek magukkal, továbbra sincs ideológiájuk és víziójuk bevándorláspolitikai vagy az Európai Uniót érintő kérdésekben.  Ezzel szemben a kormánypártok továbbra is azt a politikát képviselik, mint a tavaszi országgyűlési választások előtt, amelynek köszönhetően fennmaradt mintegy...

Újabb súlyos sérülés...

Újabb súlyos sérülés történt petárdázás miatt Felrobbant egy férfi kezében egy petárda, súlyos sérüléseket szenvedett.   Bejelentés érkezett a rendőrségre...

Megérkeztek az ötös lottó...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Borongós, szomorkás lesz az...

Borongós, szomorkás lesz az időjárás vasárnap Gyengén és erősen felhős területek egyaránt lesznek, majd éjszaka mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, amelyben vasárnap...

A miniszterelnök levélben...

A miniszterelnök levélben keresi meg a Fidesz támogatóit Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást...

Nyoma veszett Oláh...

Nyoma veszett Oláh Gergőnek, keresik a rendőrök A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.   A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága...

Jövőre már mérséklődhet az...

Jövőre már mérséklődhet az ingatlanok drágulása Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz -...

2019-ben is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program

2019-ben is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program Jövőre is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.    Novák Katalin a XI. kerületi Tulipános játszótéren tartott tájékoztatóján emlékeztetett arra: 2015-ben indították az otthonteremtési programot, több mint 92 ezer családnak tudtak segíteni. Kiemelte: jövőre nemcsak folytatódik a program, hanem a bővülésére is számítani lehet. A jövő évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre otthonteremtésre, ez minden...

A meteorológusok szerint egyre biztosabb, hogy komoly hideggel indul 2019

A meteorológusok szerint egyre biztosabb, hogy komoly hideggel indul 2019 Az északról elinduló, nagy mennyiségű hideg levegő minket is elér a jövő hét közepén - közölte Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Amint írták, az elmúlt napokban már látszott, hogy valamilyen lehűlés készülődik év végén, jövő év első napjaiban. A hideg levegő útja azonban igen kérdéses volt, csak úgy, mint a lehűlés mértéke, és időbeni lefolyása. Mostanra jelentősen tisztult a kép, és - kissé szokatlan módon - úgy tűnik, hogy nagy bizonyossággal (vagyis viszonylag kis bizonytalanság mellett) kijelenthetjük, hogy az északról elinduló nagy mennyiségű hideg...

Felrobbant egy petárda egy 17 éves lány kezében

Felrobbant egy petárda egy 17 éves lány kezében A rendőrség közlése szerint Gyóró községben, helybéli lakosok évzáró ünnepséget tartottak a közösségi házban pénteken.    Néhány fiatal 19 óra 30 perc körül az utcára vonult, ahol interneten rendelt petárdát akartak gyújtani. Egy 17 éves lány kezében felrobbant a meggyújtott pirotechnikai eszköz, melynek következtében két ujja súlyosan megsérült, őt a mentők kórházba vitték.A helyszínre érkező kapuvári rendőrök megállapították, hogy a lány egy külföldi webáruházból rendelt petárdákat. Lakásán további 12 darab hasonló pirotechnikai eszközt foglaltak le, majd...