Illegális gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök
2019. április 14. vasárnap 10:46

A BRFK és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közös ellenőrzése különös figyelmet fordított a fővárosiak éjszakai pihenését zavaró, házilag módosított kipufogórendszerrel átszerelt gépjárművekre.
A BRFK rendőrei és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen, ezért pénteken 23 óra 30 perctől április 13-án 1 óráig Újpesten lezárták az Ipari park és az Óceánárok utcát a Megyeri út és Külső Váci út között, és ellenőrizték az ott lévő gépjárműveket.
A komplex ellenőrzés kiterjedt a gépjárművek műszaki állapotára, illetve azok körözési rendszerben való szereplésére is. Az akció keretén belül vizsgálták a kocsik engedély nélküli átalakítását is, amely során a rendőrök összesen kilenc, engedély nélkül átalakított autó forgalmi engedélyét vonták be.
A bevont forgalmi engedélyű autók közül többnek a kipufogórendszerét alakították át szabálytalanul, de volt olyan is, amelyiknél a futóművet módosították és alakították át szintén engedély nélkül, szabálytalan módon. A szabálytalan kipufogórendszerrel szerelt járművek jelentős hanghatással zavarták a fővárosiak nyugalmát, pihenését.
Az ellenőrzés során a rendőrök 53 autót és azok utasait ellenőrizték és két esetben forgalmi engedély hiánya miatt helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben pedig a kötelező felelősség biztosítás hiánya miatt tettek feljelentést.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Hogy is volt? A választások...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...

