Támad a tavasz, húsz fok is lehet csütörtökön

Támad a tavasz, húsz fok is lehet csütörtökön Éjszaka derült lesz az ég, északkeleten néhol ködfoltok képződhetnek.    Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után a nap nagy részében sok napsütés valószínű, csak estefelé főként északon növekszik meg a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. Szerda estére mérséklődik a légmozgás, éjszaka csak helyenként élénkül meg a nyugati, délnyugati szél. Csütörtökön többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 20 fok között alakul,...

Regisztrálni kell Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

Regisztrálni kell Ferenc pápa csíksomlyói látogatására A pontifex.ro honlapon kell bejelentkezniük mindazoknak, akik részt szeretnének venni Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjén - jelentették be a szervezők egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.     Amint Oláh Zoltán kanonok, a pápalátogatás sajtófelelőse elmondta: a regisztráció március elsejétől kezdődik, és március 31-ig tart. Valamennyi regisztrált személy e-mailben vonalkódos belépőt kap, amelyet ki kell nyomtatnia, és amely nélkül nem juthat be arra a több mint tízhektáros védett területre, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben biztonsági okokból...

Orbán: demográfiai fordulat és kifektetési stratégia kell

Orbán: demográfiai fordulat és kifektetési stratégia kell A demográfiai fordulat előkészítését, az uniós növekedési átlagot 2 százalékponttal meghaladó gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését, a szakképzés radikális átalakítását és egy "kifektetési" - magyar vállalatok külföldi befektetéseit támogató - stratégia elkészítését szabta feladatul Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című rendezvényén szerdán.  A népesedéssel kapcsolatban a kormányfő jelezte: a családtámogatásokkal szeretnék elérni a demográfiai hanyatlás megállítását. Az úgynevezett...

2020-ra eltűnhetnek a...

2020-ra eltűnhetnek a fecskék Magyarországról Drasztikusan csökkent a fecskék száma Magyarországon. Ha nem történik jelentős változás, akkor hazánkból 2020-ra eltűnhetnek a...

Tovább emelkedett a...

Tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma A 2018. november és 2019. január közötti időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer volt, 45 ezerrel...

Reggelre csitul a szél, s...

Reggelre csitul a szél, s az ég is kiderül szerdán Reggelig nagyrészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kis körzetekben lehet időnként több a felhő. Szerdán a Dunántúl...

Hegedűs Lorántné is...

Hegedűs Lorántné is kilépett a Jobbikból és annak frakciójából Kilépett a Jobbikból és annak országgyűlési frakciójából Hegedűs Lorántné. Posztkommunistákkal történő bármilyen...

Melegszik az idő, kedden 18...

Melegszik az idő, kedden 18 fok is lehet Éjjel észak felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet, amely kedden a déli óráktól főként az északi és középső...

Megegyeztek az...

Megegyeztek az érdekképviseletek a Volánnal A Volánbusz Zrt. és a közlekedési központok megegyeztek az érdekképviseletekkel az átlagosan 5 százalékos idei bérfejlesztés...

Fémdarabot találtak a Rossmann puffasztott kukoricájában

Fémdarabot találtak a Rossmann puffasztott kukoricájában Fémdarabot találtak a Rossmann cég puffasztott kukorica ostyájában, emiatt kivonták a forgalomból a Magyarországon is árusított enerBIO márkájú terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.     A Csehországban gyártott termékben egy vállalati önellenőrzés során talált fémdarabot a német Rossmann cég. A Nébih és a vállalkozás gyors intézkedésének köszönhetően a tétel már nem kapható kereskedelmi forgalomban - írták. A hivatal kéri, hogy aki vásárolt a termékből, ne fogyassza el. A termék neve EnerBio Kukorica ostya 115...

Péntek estig kell beérkeznie a kgfb-díjnak

Péntek estig kell beérkeznie a kgfb-díjnak Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezőknek legkésőbb március elsejéig kell rendezniük az esedékes díjrészletet - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.     A közlemény kitér arra: mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken szerdától már senki ne fizesse be az összeget. Péntek délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos megoldás -...

Itt vannak a hatos lottó nyerő számai - Játszott a héten?

Itt vannak a hatos lottó nyerő számai - Játszott a héten? A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat)12 (tizenkettő)15 (tizenöt)22 (huszonkettő)26 (huszonhat)37 (harminchét) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;az 5 találatos szelvényekre 353 870;a 4 találatos szelvényekre 7295;a 3 találatos szelvényekre 1685 forintot fizetnek.

Nagyon beint a tavasz a...

Nagyon beint a tavasz a télnek, szerdán akár már húszfokos meleg is lehet Baranyában A tél utolsó napjaiban ismét melegszik az idő, a hét második felében már 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai...

Négy órára barlangban...

Négy órára barlangban rekedt egy eltévedt túrázó Túrázó tévedt el szombaton délután a Pilisborosjenő határában található Papp Ferenc barlangban. Négy óra elteltével a barlangi...

A katolikus iskolák javára...

A katolikus iskolák javára gyűjtenek a templomokban A katolikus iskolák javára gyűjtenek ma országszerte az egyház templomaiban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia...

Ötös lottó: milliárdok...

Ötös lottó: milliárdok múlnak ezen a számokon A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Nagyon hideg lesz éjjel, de...

Nagyon hideg lesz éjjel, de vasárnap sem lesz melegünk Éjszaka többnyire derült lesz az ég, de főként északon, északkeleten előfordulhatnak erősebben felhős területek is. Vasárnap...

Önálló listával indul az...

Önálló listával indul az LMP az EP-választáson A többi ellenzéki párthoz hasonlóan az LMP is önálló listával indul az európai parlamenti (EP-) választáson - jelentette be...

Mostantól akár más pártba is beléphetnek a Jobbik tagjai

Mostantól akár más pártba is beléphetnek a Jobbik tagjai A Jobbik megmaradását nevezte a májusi európai parlamenti választás fő tétjének Szilágyi György frakcióvezető-helyettes és szóvivő szombaton, a párt rendkívüli kongresszusát követő sajtótájékoztatón.    Arról beszélt: ha elegendő voksot kapnak, "a Fidesz nem meri betiltani a Jobbikot", amely jelenleg az ellenzék legerősebb pártja. A mi célunk csak az lehet, hogy minél több szavazatot kapjunk és ezzel is megroppantsuk a nemzeti együttműködés rendszerét (ner) - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy ebben a küzdelemben az igazság a Jobbik fő ereje és fegyvere, ezért...

Ismét kedvező visszajelzést kapott a magyar gazdaság

Ismét kedvező visszajelzést kapott a magyar gazdaság Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ismét kedvező visszajelzést kapott a magyar gazdaság, amely továbbra is jó úton halad, utalva arra, hogy a Fitch Ratings felminősítette Magyarország adósminősítését.     Az újabb felminősítés a magyar emberek és vállalkozások munkájának, valamint a kormány által folytatott gazdaságpolitikának köszönhető - mutatott rá Varga Mihály, jelezve, a magyar gazdaság jó úton halad, ezt mutatja, hogy az elmúlt évben a magyar gazdaság 4,8 százalékkal bővült, ami háromszorosa az Európai Unió gazdasága tavalyi átlagos bővülésének. A...

1, 2 milliárból fejlesztik a balatoni kerékpáros turizmust

1, 2 milliárból fejlesztik a balatoni kerékpáros turizmust A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet pénteken Balatonfüreden.     Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke elmondta, hogy a forrás harmadát a 206 kilométeres balatoni bringakörön túl 600 kilométernyi új kerékpáros útvonal kijelölésére fordítják, bevonva a "vérkeringésbe" a háttértelepüléseket, a Balaton-felvidéket, a Kis-Balatont, és a dél-balatoni térséget is. Körülbelül ugyanekkora összegből három kiemelt...