További 20 milliárdot kap a Klik az 500 mellé – működésre kell
2014. július 29. kedd 07:40
Közel húszmilliárd forint plusz pénzt ad a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) idei működésére, további félmilliárdot pedig a bevett egyházakat megillető, a hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó támogatások finanszírozására biztosít.
A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, amely szerint a kabinet úgy döntött, hogy engedélyezi mintegy 20,5 milliárd forint felhasználását a 2013-as költségvetési maradványösszegekből. Ebből azonnali hatállyal több mint 19,7 milliárdot csoportosítanak át a Kliknek, 550 millió forinttal pedig a hit- és erkölcstan oktatását támogatják. A kormány egyúttal rendelkezett a Klik kiadásainak felülvizsgálatáról. Ennek alapján Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek október közepéig javaslatot kell tennie a központ idei működéséhez, a likviditásának az év végéig történő fenntartásához szükséges további forrás biztosítására.
A költségvetés csaknem 500 milliárd forintot biztosított 2014-re a Kliknek. Idén januárban az Index nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyet Szabó Balázs volt miniszteri biztos készített a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és annak elnöke tevékenységéről.
A tavaly novemberi keltezésű összegzés hibás gazdasági döntésekről számolt be és személyesen az elnököt hibáztatta a 2013-as gazdálkodás szakszerűtlenségéért, valamint a szervezet 2014-es költségvetésébe kódolt, az év végére akár 50 milliárdosra duzzadó hiányáért is - derült ki a cikkből.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

