Titkos dohánygyártó üzemeket számolt fel a NAV
2012. október 15. hétfő 11:13
Öt illegális dohányüzemet számoltak fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Uzonyi Sarolta elmondta: a nyomozók, a pénzügyőrök és a kisvárdai rendőrkapitányság munkatársai öt észak-szabolcsi ingatlanban érték tetten az elkövetőket, amint vágott dohányt gyártottak kereskedelmi célra.
Az akció során daráló és szeletelő gépeket, két és fél mázsa dohánylevelet, valamint egy mázsa vágott dohányt foglaltak le.
A sajtóreferens megjegyezte: az illegális dohányüzemet működtetők a jelek szerint nincsenek tisztában azzal, hogy bűncselekményt követnek el, fel sem merül bennük, hogy a jövedéki termékek közé tartozó dohány előállítása után adót kell fizetniük. Ez az összeg egy kilogramm vágott dohány esetében 11.150 forint - tette hozzá.
Uzonyi Sarolta kitért arra, hogy a nyáron több titkos dohánygyártó üzemet számoltak fel az észak-alföldi megyékben, s a régió különösen "fertőzöttnek számít", mivel a dohánytermő területek 80 százaléka ott található.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

