Tagadja a minisztérium, hogy előre látta volna a csődöt
2015. március 24. kedd 17:14

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információnak nem voltak birtokában, semmilyen információt nem titkoltak el.
A tárca kedden közleményben reagált Mesterházy Attila, az Országgyűlés külügyi bizottsága szocialista tagjának nyílt levelére, amelyben a politikus azt kérte: a KKM haladéktalanul hozza nyilvánosságra azokat a döntés-előkészítő elemzéseket, amelyek szorgalmazták a tárca háttérintézményeként működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Quaestornál lévő befektetéseinek kivonását, illetve a számla megszüntetését.
A tárca azt közölte: a minisztérium a Quaestor csődjét nem látta előre. Megismételték: a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetői azt látták, hogy a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, a Quaestor ügyfeleinek jelentős része kivette a pénzét a cégtől. A kereskedőház vezetői látva ezt a folyamatot, döntöttek úgy, hogy az a biztos megoldás, ha ők is kiveszik a tőkét a Quaestortól.
MTI – Fotó: Czeglédi Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

