Századvég: A magyarok többsége támogatja a drogtesztek bevezetését
2014. december 17. szerda 17:15

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a lakosság döntő része egyetért az önkéntes iskolai kábítószertesztek ötletével.
A cég szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felnőttkorú magyar lakosság körében ezer véletlenszerűen kiválasztott ember telefonos kérdőíves kutatás eredménye szerint a megkérdezettek közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi törvények túl megengedőek. Minden negyedik lakos érzi éppen megfelelőnek az aktuális szabályozást, és mindössze 5 százalék szerint túl szigorúak a törvények. A felmérés során kiderült az is, hogy a magyar társadalom jelentős többsége (86 százaléka) továbbra is a könnyű drogok legalizálása ellen van.
A kutatás a Századvég szerint arra is rávilágított, hogy a lakosok többsége támogatja a kormány drogtesztekkel kapcsolatos elképzelését. A válaszadók 57 százaléka egyetértene azzal, ha önkéntesen, szülői kérés alapján, a fiatalkorúak esetében lehetővé tennék az iskolákban a drogtesztek végrehajtását.
A mintába kerültek 40 százaléka ellenzi az ötletet. Még több támogatóra talált az a kormányzati javaslat, mely alapján bizonyos szakmák esetében kötelezővé tennék a drogteszteket. A lakosok 61 százaléka támogatja ezt az elképzelést.
Képünkön: kábítószer kereskedőt kapcsolnak le a rendőrök.
MTI – Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Faggyal, havazással és széllel...

