Pedofilgyanú: vizsgálat kezdődik a közmédiában Sipos Pál ügyében
2014. augusztus 06. szerda 16:43
A Sipos Pál ügyében etikai vizsgálatot irányító közmédia-testület a jövő héten ül össze először - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
Az MTV Nonprofit Zrt. és az MTVA vezérigazgatója felkérte Rozgonyi Krisztina médiajogászt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság korábbi elnökét, hogy vegyen részt a vizsgálatban - olvasható a közleményben.
Tudatták: a testület vezetője Galambos István, az MTVA nemzetközi és társadalmi kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese lesz, a munkában Rozgonyi Krisztina mellett Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese, Balázs Bianka, az MTVA gyermek- és ifjúsági műsorokért felelős főszerkesztője, valamint Cseh Dávid, az MTVA Humánerőforrás-gazdálkodási Irodájának helyettes vezetője vesz részt.
A vizsgálat céljaként az MTV Nonprofit Zrt. és az MTVA a múlt feltárását és ajánlások megfogalmazását nevezte meg, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.
A két intézmény vezetői augusztus 1-jén tudatták: a közmédia szeretné segíteni Sipos Pál ügyében az igazság megismerését, ezért etikai vizsgálatot indítanak.
Az MTV Nonprofit Zrt. július 22-én közölte: azonnali hatállyal visszahívta Sipos Pált az MTV Örökös Tag Alapítványból.
Július elején a 444.hu számolt be "Utána minden állat szomorú" című írásában arról, hogy huszonöt évvel ezelőtt az általuk S. néven említett magyartanár diákjait molesztálta egy fővárosi gimnáziumban. Sipos Pál volt az a bizonyos magyartanár - mondta néhány nappal később az origo.hu-nak Rozgonyi Krisztina médiajogász, aki ugyanabba az iskolába járt, ahol a férfi tanított.
A férfi a 444.hu-nak azt mondta: a huszonöt évvel ezelőtti iskolai lebukásáig "nem nőtt be a feje lágya". Azonban ahhoz ragaszkodott, hogy tévés karrierje idején már nem történt meg, hogy gimnazistákhoz közeledjen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...