Öveges-program: eljárás indul visszaélések miatt
2014. december 18. csütörtök 14:24
Az Öveges program keretében tapasztalt jogszerűtlen forrásfelhasználás miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi kapitányságon, az uniós forrásokkal való visszaélések bűncselekményének gyanújával - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Ismertette: a Miniszterelnökség lezárta a belső vizsgálatot, amely többrendbeli szabálytalanságot állapított meg. A program keretében kémia tantermek kialakítására nyerhettek támogatást önkormányzati fenntartású oktatási intézmények - emlékeztetett. A helyettes államtitkár kitért az LMP szekszárdi politikusa által szerdán nyilvánosságra hozott, több száz projektet tartalmazó listára is, amelynél Hadházy Ákos szintén korrupció felmerülését feltételezi EU-s források kapcsán.
Csepreghy Nándor azt mondta: amennyiben konkrét bűncselekményre vonatkozó információk állnak a rendelkezésére és biztos állításaiban a politikus, tegye meg saját maga a büntetőfeljelentést. Önmagában azonban nem utal bűncselekményre, hogy egy-egy cég bármilyen projekt kapcsán több pályázatban is érintett kivitelező - szögezte le.
Emellett a Miniszterelnökség is belső vizsgálatot folytat le, és ha szabálytalanságot állapítanak meg, és az ugyanúgy büntetőjogi következményekkel jár - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Csepreghy Nándor szerint a fejlesztési források osztásánál mindig felmerül a korrupció kockázata, kiemelte ugyanakkor, hogy a kormány a korrupciós esetek számának csökkentése érdekében még a 2014-2020-as uniós ciklus indulása előtt intézkedéseket vezetett be.
Ezt a célt szolgálta az intézményrendszeren belül a kiszervezett feladatok - külső szakértők projektértékeléshez, támogatói döntések meghozatalához nyújtott támogatásának - megszüntetése - emlékeztetett.
Kijelentette: azok az érdekcsoportok, amelyek 2007 előtt részt vettek a fejlesztéspolitika kialakításában, majd ezt követően az államigazgatásból átigazoltak az üzleti szférába és megvámolták a rendszert, a következő időszakban el fogják veszíteni ezt a fajta megélhetésüket.
Hangsúlyozta továbbá: véget vetnek annak a lehetőségnek, amely számos projektmenedzsment és pályázatíró cég számára nyitott kiskapukat, a jövőben nem lesz előre meghatározott kvótája semmilyen projektmenedzsmenti pályázati körnek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...