Orbán: bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le
2015. március 25. szerda 16:10

"Azokat a politikai támadásokat és provokációkat, amelyek a múltat meg akarják hamisítani, és amelyek semmibe veszik a nyilvánvaló és dokumentált tényeket, abszurdnak és nevetségesnek tartom" - indokolta Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetbiztonsági bizottság elnökének írt levelében azt, miért nem fogadja el a meghívást a testület ülésére.
Molnár Zsolt, a parlamenti bizottság szocialista elnöke szerdán közölte az MTI-vel, hogy a kormányfő levélben tájékoztatta őt arról, hogy nem vesz részt a testület csütörtöki ülésén. A miniszterelnök azért kapott meghívást, hogy adjon tájékoztatást "a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról", miután Simicska Lajos vállalkozó korábban a mandiner.hu-nak azt mondta, hogy Orbán Viktornak - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni róla.
Orbán Viktor már korában is reagált erre a vádra nyilvánosan. A bizottsági elnöknek írt, keddi keltezésű levelében - amelyet Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke juttatott el az MTI-hez - azt írta: a teljes magyar közvélemény is pontosan tudhatja, "mi, akik a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásból érkeztünk a magyar politikába, a kommunista állambiztonság célszemélyei voltunk". Bennünket zaklatták, bennünket hallgatták le, ránk telepítettek ügynököket, mi voltunk a titkos nyomozások kiszemeltjei - folytatta a kormányfő, hozzátéve: "valójában az élet minden területére vonatkozóan megfigyeltek bennünket".
MTI – Fotó: Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

