Küszöbön a vádemelések az agrártámogatási csalások ügyében
2015. február 11. szerda 16:46

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya fejezi be az uniós területalapú agrártámogatásokkal kapcsolatban indított nyomozást, és az ügy iratait ezen a héten vádemelési javaslattal átadja a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészségnek - közölte az agrárszektor.hu portállal Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője.
A NAV pénzügyi nyomozói különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete, valamint hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást. A gyanú szerint az elkövetők csaknem 23 ezer hektár terület után több mint másfél milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be.
A központi nyomozó főosztály 84 gyanúsítottat hallgatott ki, és többükkel szemben közokirat-hamisítás, illetve pénzmosás megalapozott gyanúját is közölte. Jelenleg egy ember van házi őrizetben - ismertette a portál.
Az agrárszektor.hu felidézte: a visszaélési botrány 2013-ban robbant ki, amikor kiderült, hogy egyesek - a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal belső segítségét is felhasználva - jogosulatlanul igyekeztek uniós területalapú agrártámogatásokhoz jutni. Az ügy 2013. októberi kipattanásakor a Fővárosi Főügyészség rendelt el nyomozást, amelyet végül a NAV bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya folytatott le.
Az MTI 2013 decemberében számolt be arról, hogy nyomozást indított a NAV a területalapú támogatásokkal kapcsolatban egy december közepén érkezett feljelentés alapján.
Budai Gyula, az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára decemberi 11-ei sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb visszaélésekre bukkant a földalapú támogatások igénylésénél, és az üggyel kapcsolatos információkat a dokumentumokkal együtt átadta Sors Lászlónak, a NAV bűnügyi elnökhelyettesének. Akkori jelzése szerint a tárca korábbi bejelentése alapján már folyt egy büntetőeljárás a NAV-nál költségvetési csalás megalapozott gyanújával, hasonló tényállás miatt.
MTI – Fotó: H. Szabó Sándor/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

