Kiutálják az állami gondozott gyerekeket Tolnán
2014. november 29. szombat 10:13

A nevelőotthonból családias hangulatú lakásotthonokba akar költöztetni a gyerekvédelmi szolgálat állami gondozott gyerekeket, de a Tolna megyei tolnaiak nem kérnek ebből.
Faddon van egy nevelőotthon, de leromlott állapotú és túlzsúfolt. Ezért a gyerekvédelmi kirendeltség azon dolgozott, hogy olyan családi házakat vásároljon és újítson fel, alakítson át, ahol egy-egy lakásotthonban kevesebb gyerek (8-12 fő) élhet, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Ki is néztek nem messze Faddtól, Tolnán két házat, Szekszárdon és Őcsényben egyet-egyet, az egész projektre pedig nem sajnálnak 300 millió forintot, igaz, nagy része uniós pénz. Most azonban a tolnaiak (a településen lakók) tiltakoznak, a helyi önkormányzat pedig melléjük állt, és üzent a gyerekvédelmi kirendeltségnek, hogy más településre vigyék az állami gondozott gyerekeket.
A kormány azonnali vizsgálat lefolytatására utasította a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjét. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint meg kell nézni, hogy a Tolna megyei kirendeltség vezetői megfelelően előkészítették-e a költözést, mert erőszakkal nem lehet kikényszeríteni a gyerekek elfogadását, már a tervezés idején ki kellett volna derülnie, hogy ilyen ellenséges a közhangulat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Így ünnepelték Szent István...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...