Jobbik: a magyar állam az összeomlás felé tart
2012. szeptember 27. csütörtök 12:21
Az ellenzéki párt közölte: sikeres magyar céget fenyeget az önkormányzatok fizetésképtelensége.
A csőd szélére került az E-Star Nyrt. nevű magyar energiaszolgáltató cég, mert 1,5 milliárd forint kifizetetlen kintlévősége van, amelynek 80 százalékát az államháztartás részét képező szervezetek halmozták fel; csak Hódmezővásárhely városa 250 millió forinttal tartozik a cégnek - ismertette Volner János csütörtöki sajtótájékoztatóján, jelezve: a Jobbik gyanúja szerint szándékosan hozzák nehéz helyzetbe az E-Start.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ez csak egy újabb példa arra, hogy "a fideszes kormányzás alatt álló magyar állam halad az összeomlás felé". Az ellenzéki párt szerint felvetődik a kérdés, hogy mi áll az E-Star ügye mögött.
Volner János furcsának nevezte, hogy "a törvényeket a saját képviselőtársai kedvéért gátlástalanul átíró" volt hódmezővásárhelyi polgármester, a fideszes Lázár János - jelenleg a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - nem tudja elérni, hogy a korábban általa vezetett önkormányzat kifizetetlen számláit rendezzék.
Az ellenzéki párt gyanúja szerint arról lehet szó, hogy egyesek "a fideszes haverokkal összefogva" szándékosan hozzák nehéz helyzetbe az E-Start, hogy így áron alul lehessen átvenni annak irányítását - mondta Volner János.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

