Idén nem drágul a fenyőfa, kétmillió is elkelhet karácsonyra
2014. december 07. vasárnap 10:19

Magyarországon évente csaknem kétmillió család állít az ünnepekre karácsonyfát.
A lucfenyőt illatáért és kedvező áráért kedvelik, az ezüstfenyő iránti kereslet az utóbbi évek csökkenése után ismét nő. A nordmann fenyő ára bár a fenyőfák közül a legmagasabb, a vásárlók kedvelik, mert tűleveleit hosszan megtartja, tájékoztatta a MTI-t a Magyar Díszkertészek Szövetsége.
Az export és az import ezen a területen kiegyenlíti egymást, mintegy 200 ezer darabra tehető. Importból a nagyobb két méter magas nordmann fenyő érkezik, főleg Dániából, kisebb része Németországból. A gyökeres magyar lucfenyőre pedig Olaszországban van nagy kereslet.
A termelői árak az utóbbi években 10-15 százalékkal csökkentek, nagyrészt az önköltség szintjén mozognak. A kereskedelmi árak az elmúlt évekhez hasonlóan alakulnak az idén is.
Így a lucfenyőért általában 1500-2000 forintot, az ezüstfenyőért 3000-4000 forintot, míg a nordmann 6000-7000 forintot kérnek az árusok folyóméterenként. A nagyobb méretű, 2,2-2,5 méter feletti fák esetében darabárakat alkalmaznak a kereskedők - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége.
Képünk illusztráció (Fotó: Dittrich Éva).
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

