Harmincezer hektárnyi erdőt tett tönkre a decemberi ónos eső
2015. március 01. vasárnap 11:23

Mintegy 30 ezer hektárnyi terület szorul helyreállításra a tavaly decemberi ónos eső miatt - mondta az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára vasárnap a Duna csatornán, az S. O. S. Bajban az erdő! című tematikus nap keretében.
Lomniczi Gergely emlékeztetett arra, hogy a magasabban fekvő területeken, például Dobogókőn, a Magas-Mátrában, Galyatető térségében, a Börzsönyben és a Bükkben 8-10 centiméteres jégréteg keletkezett a fákon, amelyek ágai letörtek a nagy súly alatt. Mindez nagyjából 50 ezer hektárnyi erdőterületet érintett.
Ezen belül harmincezer hektárnyi erdőterület olyan súlyosan károsodott, hogy emberi beavatkozásra és segítségre van szükség - hívta fel a figyelmet.
Lomniczi Gergely elmondta, hogy az egyesület munkatársai eddig turistautakat tisztítottak meg, a főváros térségében például mintegy 500 kilométernyit. Közölte: már több mint 15 ezer hívás és SMS érkezett az S.O.S. Bajban az erdő! adományvonalra.
Azok, akik szeretnék támogatni a kárenyhítést, a 13600-as telefonszámot tárcsázzák, majd a 90-es számot kell megadni. Ezzel hívásonként és SMS-enként 250 forinttal támogatják a károsodott erdők helyreállítására.
Vasárnap több helyszínen is jelen lesznek a közmédia munkatársai. A műsorfolyam este 10-ig tart, mindenekelőtt a Duna csatornán. A televíziós programok mellett a Kossuth Rádió számos műsora is foglalkozik a témával.
Képünkön az Ipoly Erdő Zrt. szakembere egy ló segítségével kidőlt fákat vontat a Börzsönyben február 20-án, ahol folyamatosan dolgoznak a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán.
MTI - Fotó: Mohai Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...