Fidesz: „a vásárlás nem szűnik meg, csak átalakul”
2015. február 15. vasárnap 17:42

A Fidesz szerint több szabadidőt, élénkebb gazdaságot hoz a vasárnapi pihenőnap. A kormánypárt frakciója az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményében azt írta, hogy márciustól a vasárnap pihenőnap lesz a kiskereskedelemben dolgozóknak is, ahogy Ausztriában, Németországban is az. Külföldi tapasztalatokra hivatkozva jelezték, hogy a vásárlás nem szűnik meg, csak átalakul.
A kisméretű családi boltokban, vásárokon, piacokon, turisztikailag forgalmas helyszíneken továbbra is lehet vásárolni - idézte fel a Fidesz, hozzátéve: a kormány ezzel is segíti a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét.
Kiemelték azt is, hogy a változás gazdasági hatása összességében pozitív, segíti a kiskereskedelmi fogyasztás további bővülését, fellendítheti a belföldi turizmust, szabadidőipart, vendéglátást.
Emellett a kereskedelemben dolgozók többet pihenhetnek és többet is kereshetnek - tették hozzá.
A közlemény arra is kitért, hogy az Országgyűlés a most kezdődő tavaszi ülésszakán tárgyalhatja a fideszes képviselők azon javaslatát, miszerint áprilistól az eddigi 50 százalék helyett 100 százalékos vasárnapi pótlék járna a kiskereskedelemben dolgozóknak, és a munkavállaló legfeljebb havi két vasárnapi munkára lenne kötelezhető.
A vasárnapi pihenőnap bevezetésének tehát számos pozitív hatása lesz - összegzett a kormánypárt, megjegyezve: a megváltozó vásárlási szokásokhoz a kereskedelmi üzletek rugalmasan tudnak alkalmazkodni a nyitva tartásuk módosításával, ahogy azt már többen meg is tették.
Előzőleg az MSZP elnök-frakcióvezetője a választás szabadságába történő súlyos beavatkozásnak minősítette az üzletek vasárnapi zárva tartását. Tóbiás József azt mondta: a nap folyamán országszerte 164 helyszínen kérdezik meg az emberek véleményét.
MTI – Fotó: Balázs Attila/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

