Fidesz: a kiskereskedőket segíti a nagy boltok vasárnapi bezárása
2015. március 21. szombat 18:59
A kormány célja, hogy a kiskereskedőket előnyben részesítse a nagy áruházláncokkal szemben - így reagált a Fidesz szombaton az MTI-nek az MSZP és a DK a boltok vasárnapi zárva tartásáról tartott sajtótájékoztatóira.
A Fidesz közleményében kiemelte: az új törvény a kiskereskedelemben dolgozóknak több pihenést és vasárnapi munkavégzés esetén több fizetést garantál, mindemellett hozzájárul a vendéglátóipar, a turisztikai, a sport- és szabadidős szolgáltatások bővüléséhez.
A nagyobbik kormánypárt szerint "ha a baloldalon múlik, a boltok nemcsak vasárnap, de minden nap lehúzhatnák a rolót". A sorozatos plázaépítésekkel tönkretették a kisboltokat és a magyar kiskereskedőket - tették hozzá.
Hangsúlyozták: Magyarország gazdaságilag egyre erősödik, 23 éves csúcson a foglalkoztatás, és "uniós szinten nálunk az egyik legélénkebb a kiskereskedelmi forgalom". Az ország elég erős a vasárnapi pihenőnap bevezetéséhez és a munkavállalók jogainak erősebb védelméhez - írta közleményében a Fidesz.
Tóbiás József MSZP elnök-frakcióvezető sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP vállalja, hogy legkésőbb 2018-ban, de ha lehet, korábban, a kormányalakítás utáni első intézkedései között lesz a szabad "vásárnap" megteremtése, a vasárnapi nyitva tartás visszaállítása. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy szombaton pártjuk csaknem száz településen tiltakozik a vasárnapi zárva tartás ellen.
Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett a dolgozók, a vásárlók és a vállalkozók is rosszabbul járnak azzal, hogy vasárnap nem nyithatnak ki a boltok.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

