Életük végéig börtönben maradnak a romagyilkosok
2015. május 08. péntek 10:39

Helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken a romagyilkosságok ügyében korábban első fokon kiszabott három tényleges életfogytiglant és a negyedrendű vádlott 13 éves fegyházbüntetését, ám néhány kisebb súlyú cselekménynél változtatott a minősítésen.
A másodfokon eljáró bírói tanács elnöke az ítélethirdetés során kimondta, hogy az első három vádlott esetében "van hely fellebbezésnek", így e vonatkozásban a tábla döntése nem jogerős, az eljárás a Kúrián folytatódhat tovább.
A megállapított tényállás szerint Kiss Árpád és testvére, Kiss István, valamint Pető Zsolt 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtott végre fegyveres támadást romák otthonai ellen. Negyedik társuk, Csontos István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként. A bűncselekmény-sorozat következtében hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsérültek.
Az ítélőtábla szóbeli indoklása szerint a védők eljárási szabálysértésekre vonatkozó kifogásai nagyrészt alaptalanok, ezért nem szükséges az elsőfokú döntés hatályon kívül helyezése és új eljárás elrendelése.
Képünkön a vádlottak a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságok másodfokú büntetőperének ítélethirdetésén a Fővárosi Ítélőtáblán május 8-án.
MTI - Fotó: Mohai Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...

