Csapvíz fogyasztására ösztönzik a lakosságot a vízművek
2014. december 02. kedd 14:31
A lakosságot a csapvíz fogyasztására ösztönző kampányt indított kedden öt állami tulajdonú regionális vízmű, az általuk kínált 15 mintát december 22-ig lehet megkóstolni és minősíteni a budapesti Árkád Bevásárlóközpontban - mondta a kampányindítón Winkler Tamás, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója.
Részese még a kampánynak a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., az Északdunántúli Vízmű Zrt., az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt., valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. is.
A csapvizet évente több százezerszer ellenőrzik laboratóriumokban, így a minősége kiváló, az ára miatt pedig mindenki számára elérhető - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Az általa vezetett államtitkárság támogatja a kampányt, és a jövőben a hivatalban csak csapvizet isznak ásványvíz helyett - tette hozzá.
A kampány végén összesítik a vízmintákra leadott szavazatokat, így kiderül, hogy melyik a legjobb. Emellett az Árkád Aquabárjában a gyerekek megtervezhetik a csapvizes palack címkéjét és ezek közül is kiválasztják a legjobbat.
Az öt regionális vízmű tavaly már indított közös kampányt, akkor a hatékony vízfelhasználást propagálták. A társaságok évi 91 milliárd liter vizet állítanak elő, 1800 települést látnak el és 6200 dolgozót alkalmaznak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

