Brutális éjszakai fagyokkal, nappal is mínuszokkal indul a hét, aztán érkezik a fordulat
2026. január 18. vasárnap 17:28

Folytatódik a hideg, télies idő a jövő héten is. A hét elején napos és - elsősorban az Alföldön - tartósan borult, ködös tájak is előfordulhatnak, a derült éjszakákon akár mínusz 21 Celsius-fok is lehet, és napközben az ország nagyobb részén alakul fagypont alatt a maximum-hőmérséklet. A hét második felében többnyire borult, felhős lesz az ég, de enged szorításából a fagy és számítani kell vegyes halmazállapotú csapadékra is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet kiterjedése napközben várhatóan csökken, javulnak a látási viszonyok, de elsősorban egy északnyugat-délkelet tengely mentén - ezen belül is leginkább az Alföld középső részén - tartósan borult tájak is maradhatnak.
A legnagyobb eséllyel az északkeleti, északi harmadban nagy területen végig derült idő valószínű.
A borult, ködös vidékeken jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A jellemzően keleti, délkeleti irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, esetleg Sopron környékén élénkülhet meg időnként.
A csúcshőmérséklet mínusz 8 és 0 fok között valószínű.
Kedden derült, napos, illetve borult, párás területek egyaránt lesznek, utóbbiak inkább az Alföldön lehetnek.
A borult tájakon hószállingózás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 21 és mínusz 7 fok között alakul, az északkeleti harmadban, valamint délnyugaton lesz a leghidegebb.
A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és plusz 1 fok között valószínű.
Szerdán derült, napos, illetve borult, párás területek egyaránt lesznek, utóbbiakra az Alföldön lehet számítani. A borult tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat.
A légmozgás többnyire gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 21 és mínusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és plusz 2 fok között alakul.
Csütörtökön a megnövekvő felhőzet mellett kisebb körzetekben rétegfelhőzet is jelen lehet, de számottevő csapadék nem valószínű.
A légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban általában mínusz 16 és mínusz 8 fok közötti hőmérséklet valószínű, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.
Délután mínusz 4 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken felhős időre van kilátás hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, kisebb, vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
A minimum-hőmérséklet mínusz 15 és mínusz 4 fok között alakul, kora délután mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult égre lehet számítani és előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.
A délkeleti szél mérsékelt marad.
A hőmérséklet hajnalban mínusz 7 és mínusz 2, délután 0 és plusz 6 fok között alakul.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél mérsékelt marad.
A hőmérséklet hajnalban mínusz 6 és 0, délután 2 és 7 fok között alakul.
MTO
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Ismét biztonságos a jég, lehet...
- Brutális éjszakai fagyokkal, nappal...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...

