Az új trafiktörvény tervezete miatt háborognak
2014. november 15. szombat 12:26

A kormánynak vissza kell vonnia az új trafiktörvény tervezetét - jelentette ki Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki párt álláspontja szerint vissza kell vonni a "trafiktörvény 2-t, semmi szükség nincsen a kis- és nagykereskedők között egy közvetítő cégre" - mondta Szigetvári Viktor.
Hozzátette: ez kizárólag arra jó, hogy a Fidesz-kormány egy köztes szereplővel most a dohány-nagykereskedelmet is megpróbálja államosítani.
Szigetvári Viktor azt mondta, a május végén nyilvánosságra került mérlegadatokból kiderült, hogy a dohány-kiskereskedelem koncessziós átszervezése "kudarc". A kiskereskedők jelentős része veszteséget termel, komoly likviditási problémákkal küzd.
Szerinte az is világos, hogy a kormány által átszervezett ágazatban döbbenetes mértékű, több tízmilliárd forintos adókiesés keletkezett abból, hogy Kelet-Magyarországon és egyre inkább Közép-Magyarországon is az illegális dohánykereskedelem uralja a piacot az Ukrajnából és más keleti országokból érkező csempészett cigarettával.
A kormánynak nem trafiktörvény 2-t kellene bevezetnie, hanem meg kellene akadályoznia az illegális dohánykereskedelem magyarországi térnyerését - hangsúlyozta Szigetvári Viktor, hozzátéve: "ehhez nem adminisztratív eszközökkel kell drágítani a piacot, hanem ellenőrzött módon (...) könnyebbé kell tenni a kereskedelmet, úgy, hogy ne a haverok járjanak jól", hanem a tisztességes kis- és középvállalkozók.
Szigetvári Viktor azt mondta, a Continental cég, amely a törvény megírásában közreműködött, nagy esélyese annak, hogy ilyen köztes kereskedelmi szereplő legyen.
Teljesen feleslegesnek nevezte, hogy egy köztes szereplő iktassanak a rendszerbe, ami szerinte nem oldaná meg az illegális dohánykereskedelem problémáját. A nagy- és kiskereskedők közötti üzleti kapcsolat jól működik - jelentette ki.
Kitért arra is, hogy az Együtt elutasítja azt a diszkriminatív adót, amelyet a dohánygyárakra is kivetni tervez a kormány. Ez szintén arról szól, hogy a haveri cég, a Continental jól járjon - tette hozzá.
Képünkön Szigetvári Viktor látható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Faggyal, havazással és széllel...

