Autóbalesetben elhunyt Miskolc volt alpolgármestere
2014. augusztus 07. csütörtök 17:34
Orosz Lajos, Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere halt meg abban a közlekedési balesetben, amely a 3-as út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között történt csütörtökön - közölte az MSZP miskolci szervezete az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint Orosz Lajos "ízig-vérig miskolci volt, itt született, itt járt általános- és középiskolába, itt végezte el az egyetemet, itt dolgozott, Miskolc önkormányzatában 16 éven keresztül, 1994 és 2010 között képviselte a martin-kertvárosiak megbízásából a martin-kertvárosiakat, a miskolciakat".
Orosz Lajos 2002 és 2010 között volt Miskolc alpolgármestere, a városüzemeltetés mellett a sportügyekkel kapcsolatos teendőket intézte.
Hivatali ideje alatt kapott villanyvilágítást a diósgyőri stadion, felújították a tribünt, a klubszékházat, teljes rekonstrukción esett át a városi sportcsarnok, megépült a jégcsarnok, és a Kemény Dénes Sportuszoda - idézte fel közleményében az MSZP városi szervezete, amely azt is közölte, hogy a Magyar Szocialista Párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci szervezete saját halottjának tekinti Orosz Lajost.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

