Aggódhatnak a Quaestor-kötvényesek: nem fizet a Beva
2015. március 10. kedd 16:58

A kibocsátói kockázatra nem terjed ki a Befektető-védelmi Alap (Beva) biztosítása, vagyis a QUAESTOR Financial Hrurira Kft. csődjére tekintettel a Beva nem fizet kártérítést a társaság által kibocsátott kötvények tulajdonosainak - mondta Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden.
A Beva az ügyfeleknek a Beva-tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, és kizárólag akkor kell a befektetési szolgáltató helyett helytállnia, ha az nem képes a nyilvántartás szerinti darabszámú értékpapírral elszámolni. A letétek csak bűncselekménnyel, lopással, vagy sikkasztással tűnhetnek el. Ebben az esetben a Beva piaci áron fizet kártalanítást, maximum 20 ezer euróig, azaz nagyjából 6 millió forintos felső határig.
Arra az esetre azonban nem vonatkozik a Beva védelme, ha a kibocsátó nem képes visszafizetni az általa kibocsátott értékpapír - a QUAESTOR esetében vállalati kötvény - tőkéjét és kamatát.
Farkas Péter elmondta, hogy az öncsődöt jelentett QUAESTOR Financial Hrurira Kft. nem tagja a Befektető-védelmi Alapnak.
Megjegyezte, hogy a 10 millió forint jegyzett tőkéjű társaság 100 milliárd forintnál jóval nagyobb értékben adott el kötvényeket a cégcsoport finanszírozására.
A QUAESTOR Financial Hrurira Kft. hétfőn jelentett öncsődöt. Indoklása szerint a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését, a kialakult pánik során ügyfeleik olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a QUAESTOR Csoport likvid pénzügyi eszközeit, ezért az állam segítségét kérték.
A QUAESTOR hangsúlyozta: a csődeljárás technikai döntés, a cégcsoportnak van vagyona és jövőértékű vagyona, abból minden ügyfél a pénzéhez juthat. A csődvédelem alatt rendelkezésre álló idő lehetővé teszi, hogy a kötvénytulajdonosok érdekeit legelsőként szem előtt tartva, a szükséges megoldásokat kidolgozhassák - írták.
MTI – Fotó: Kovács Tamás/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

