Áder: az ENSZ-főtitkár számít Magyarország támogatására
2014. szeptember 24. szerda 10:17

Ban Ki Mun továbbra is számít Magyarországnak a klímaváltozás elleni harcban nyújtott támogatására - jelentette ki Áder János köztársasági elnök, amikor az MTI-nek nyilatkozott az ENSZ főtitkárával a világszervezet New York-i székházában helyi idő szerint kedd este folytatott megbeszéléséről.
Az államfő elmondta, hogy a jó hangulatú találkozón a főtitkárral értékelték a New York-i ENSZ-klímacsúcs eredményeit, és megbeszélték, hogy ezekkel kapcsolatban mi várható a következő hónapokban. Ban Ki Mun elmondta, hogy nagyon örül a Magyarországtól kapott támogatásnak.
"Biztosítottam az ENSZ főtitkárát arról, hogy Magyarország, ahogy eddig is, ezután is szövetséges lesz abban a küzdelemben, amit a klímaváltozás ellen folytat, most már hosszú évek óta" - jelezte Áder János.
"Nyugodtan mondhatom, talán nem hangzik szerénytelenül, hogy azt a szövetséget, amit mi két évvel ezelőtt az első találkozónkon megkötöttünk az ENSZ székházában, most megerősítettük" - tette hozzá.
Áder János elmondta, hogy Ban Ki Mun dicséretben részesítette a magyar diplomáciát, személyesen Kőrösi Csaba nagykövetet, a magyar ENSZ-misszió vezetőjét, aki társelnöke volt a világszervezet azon munkacsoportjának, amelynek feladata az úgynevezett fenntartható fejlődési célok kimunkálása volt. A magyar diplomatának kulcsszerepe volt abban, hogy másfél éves kemény munka után sikerült tető alá hozni egy, minden ország számára elfogadható kompromisszumos dokumentumot, amit az ENSZ-főtitkár többször is megköszönt.
Ugyancsak felmerült a megbeszélésen az ukrán válság kérdése, amellyel kapcsolatban Áder János elmondta, hogy Magyarország szomszédos országként és az Ukrajnában kisebbségi sorban élő 200 ezer magyar okán kétszeresen is érdekelt a konfliktus mielőbbi rendezésében.
MTI – Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

