A szocik szerint már mindent a szülőkkel fizettetnek az iskolákban
2014. augusztus 03. vasárnap 15:50
Az MSZP vasárnap közleményben szólította fel a kormányt, hogy ne a szülőkkel fizettesse meg a közoktatás "ész nélküli" átalakításának árát.
A Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő által szignált, az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba tagolt közoktatás vitathatatlan eredményeként egyre több állami iskolában már szinte semmi nincs ingyen, "nem csak krétát meg fénymásolópapírt vitetnek be a gyereknek, hanem iskolapadot meg táblát is".
Vagyis ma már bármilyen dologi kiadást a szülőkkel fizettethetnek meg a teljesen legatyásított állami iskolák - írta a politikus.
A párt szerint a kormányzati döntéshozók jövőre 120 milliárd forinttal akarják csökkenteni a közoktatás kiadásait, ez pedig a pedagógus-életpályamodell beígért folytatását feltételezve azt jelenti, hogy az oktatás dologi kiadásaira 170 milliárd forinttal kevesebb jut.
Ebben az esetben elkerülhetetlen lesz a közoktatás színvonalának süllyedése, "a magyar családok pedig még csúnyábban megfizetnek az iskolarendszer ész nélküli átalakításáért" - közölte Bangóné Borbély Ildikó.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...