A duális képzésről is kérdezik a kormányt hétfőn
2015. április 20. hétfő 07:00

A duális képzésről, villamosfejlesztésről, energiapolitikáról, veszélyes hulladékokról és iskolabezárási tervekről is kérdezik a kormányt a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
A Ház ülése 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kormányhoz intézhetik kérdéseiket és azonnali kérdéseiket a képviselők.
A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Pósán László és Vinnai Győző arról érdeklődnek majd Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterénél, hogy mennyiben szolgálják a fiatalok sikeres elhelyezkedését a következő tanévben induló duális képzések.
A szocialista Tóth Csaba azt kérdezi Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy lesz-e gyorsvillamos a Bosnyák térig. Frakciótársa, Burány Sándor, az LMP-s Sallai R. Benedekhez hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vár választ arra, hogy meddig mérgezi még az Illatos úti veszélyes hulladék Budapestet.
A Jobbik padsoraiból Farkas Gergely azt szeretné megtudni Balog Zoltántól, hogy a kormány miért nem lépett fel az elmúlt öt évben a bérszakdolgozat-író cégek ellen, Kepli Lajos pedig Seszták Miklóst kérdezi arról, hogy mit tesz a kabinet a megújuló energia elterjedéséért.
Az LMP-s Ikotity István kérdésében az iskolabezárási tervekről kérdezi az emberi erőforrások miniszterét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

