A bárányhimlő elleni védőoltás fontosságát hangsúlyozzák
2015. március 11. szerda 10:40

A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított Védőoltással a bárányhimlő ellen program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampány során óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.
Muzsay Géza, a HGYE alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, Magyarországon a bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett fertőző betegség, évente 30-40 ezer bárányhimlős megbetegedés fordul elő, és bár az esetek többségében enyhe lefolyású, a betegek mintegy 2-6 százalékánál szövődményeket okozhat, és ritkán halálos kimenetelű is lehet.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bárányhimlő védőoltással megelőzhető és azokban a közösségekben, ahol magas az átoltottság, alig fordul elő a betegség. A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint 2015 első heteiben tavalyhoz képest is jelentősen nőtt a hazai bárányhimlős megbetegedések száma, januárban és februárban közel 7000 esetet regisztráltak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

