79 bank perelt, jelenleg 47:4-re vezet az állam
2014. szeptember 19. péntek 16:53

A bankokkal szembeni állam perekben nyerésre állnak a magyar családok, 400 pénzintézetnek minden fogyasztói deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen mintegy 1,3 millió családot, nagyságrendileg 680 ezer deviza- és 650 ezer forintalapú hitelt érint - áll a Kormányzati Információs Központ MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Kurucz Éva, kormányszóvivő a közleményben úgy fogalmaz: 400 bank jelentős része meg sem próbálja bizonyítani, hogy tisztességesen járt el. Csak 79 bank indított pert, ebből pedig 47-et már elutasított a Fővárosi Törvényszék - folytatta.
Négy olyan eset van, ahol a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást és Alkotmánybírósághoz fordult - hívja fel a figyelmet. Hozzáteszi, hogy álláspontjuk szerint ezek az indítványok megalapozatlanok, mert az Országgyűlés által meghozott törvény a Kúria döntésén alapszik. Az állam ezekben az esetekben fellebbezni fog, mert a kormány a legutolsó fordulóig képviselni fogja a magyar családok érdekeit, mert mindenkinek visszajár az, amit a bankok tisztességtelenül vettek el - jelenti ki. Szavai szerint az "apró betűk korszaka Magyarországon véget ért", az elszámolás lezárultával a tisztességes és fair bankrendszer időszaka következik Magyarországon.
Képünkön: Vasady Lóránt bíró ítéletet hirdet a CIB Ingatlanlízing Zrt. által az egyoldalú kamatmódosítást lehetővé tévő szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos vélelem megdöntésére a magyar állam ellen indított perben a Fővárosi Törvényszéken 2014. szeptember 12-én. A bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében a társaság keresetét elutasította.
MTI – Fotó: Illyés Tibor/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

