200 tő vadkendert termesztett az idős úr – egészségügyi okokból
2014. július 27. vasárnap 11:26
Mintegy 200 tő vadkendert találtak a rendőrök egy idős zalakarosi férfinél, aki azt mondta, hogy a tévéből tanulta meg a kábítószernek minősülő növény termesztését - közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrségi házkutatás során a 69 éves férfi garázsában találtak rá az ott termesztett közel 200 tő vadkenderre. A kifejlett növényeket, palántákat, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket lefoglalták.
A férfi a kihallgatásán azt mondta, kora tavasszal vásárolt pár ezer forintért öt magot egy "lomizással" foglalkozó embertől. A magokat "a tévében nézett műsorok alapján" elültette és gondozta. Elmondása szerint gerincproblémái kezelésére szerette volna kipróbálni a növényt, mert úgy hallotta, hogy fájdalomcsillapító és nyugtató hatása van.
A rendőrök jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást a férfi ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

