Tavasszal elkezdődhet a pécsi filmstúdió építése?

Sas Tamás szerint ahhoz, hogy a magyar filmipar nemzetközi viszonylatban is elfoglalja méltó és megérdemelt helyét, megfelelő infrastruktúrára van szükség. A szellemi kapacitás önmagában kevés, ehhez műtermek, műhelyek, gépek kellenek - jegyezte meg. Hozzáfűzte: jelenleg a magyar filmgyártási struktúra szétszórt. Ahhoz, hogy a magyar filmművészet ismét erőre kapjon, filmipari bázis kell - vélekedett a rendező, hangsúlyozva, hogy ennek kialakítása nem az állam dolga.Mint mondta, a projekt gyakorlati megvalósítása akkor indulhat, ha a beruházás finanszírozása összeáll.Sas Tamás...

Pécs elbukta az idei Kamera Hungáriát...

Pécs elbukta az idei Kamera Hungáriát... Ne kerteljünk: a tévések csúcsfesztiválját szervező csapat a pécsi vezetés által decemberben ajánlott szerződés-tervezet-félét nem fogadhatta el, hiszen abban kevés konkrétum, annál több bizonytalansági tényező szerepelt - márpedig a Kamera Hungária nem csak fesztivál, de üzleti vonatkozásai is vannak.Csermely Ákos, a fesztivál alapítója a történtekről szólva azt mondta, 2007 végén az önkormányzat - szerződés helyett - valójában csak egy szándéknyilatkozatot adott, amelynek rengeteg bizonytalan pontja volt, s ezek tisztázására...

Toller-ügy: a Fidesz állásfoglalása

Toller-ügy: a Fidesz állásfoglalása Időről-időre felvetődik, hogy a tragikus balesetben munkaképtelenné vált és azóta kómában fekvő Toller László miként képviselheti 48 ezer pécsi és baranyai választópolgár érdekeit az Országgyűlésben. Miként lehetséges, hogy a parlament alkotmányügyi bizottságában jelenlévőként szerepel, helyettesítési megbízásokat ad, szavaznak a nevében? Miként lehetséges az, hogy nevében felesége vagyonnyilatkozatot ad be, és nem tudni, adóbevallását ki írta alá? A pécsi Fidesz novemberben felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy Toller László tiszteletdíjának és költségtérítésének...

Félmilliárdba kerül a...

Félmilliárdba kerül a buszjavítás Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere elmondta, egyelőre még nem tárgyaltak a buszbeszerzésekről, mégis úgy...

Bálint András a Művészetek...

"Valahányszor költői estet készítettem (Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany), mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő...

Nyílt napot rendeznek...

A legközelebbi nyílt nap 2007. január 17.-én 15-17 óráig lesz a Pécs, Dugonics u. 26. sz. alatti új Nappali Melegedőben, ami 2008. február 4.-én megkezdi működését. A nyílt nap célja,...

Toller-ügy: az ügyészség a...

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére a döntés tartalmáról arra hivatkozva nem közölt részleteket, hogy a még kedden hozott határozatról előbb a feljelentőt...

A reptéri díjakról beszél...

A pécsi politikus beszédében hangsúlyozta az átlátható közösségi szabályozás megteremtésének fontosságát, mivel a nagy repülőterek monopóliumként viselkednek a díjak kiszabása kapcsán,...

Lexikon készül Pécsről

Lexikon készül Pécsről Az Európa Kulturális Fővárosa program évében jelenne meg az a városlexikon, amelyet egy nemrégiben szerveződött társaság, a...

Könyvbemutató a Várkonyi Nándor Könyvtárban

A program január 17-én 17 órakor kezdődik a Várkonyi Nándor Könyvtárban (Pécs, Nagy Jenő u. 24.).A vendégeket köszönti: Gálos László kiadóigazgató, a szerzővel beszélget Tüskés Tibor író, szerkesztő. Közreműködik: Besenczi Árpád színművész, a budapesti József Attila Színház tagja és Varga Judit egyetemi hallgató.

Királyok arcképcsarnoka a Nagy Lajosban

2008-ban is folytatódik a nagy sikerű "Kép-sor" című előadássorozat a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, "Királyok Arcképcsarnoka" címmel. Az első előadást Varga Tibor tartja január 24-én, csütörtökön, este 6 órakor "Vére, vére, holtig vére" (Szkíta örökségünk) címmel.A teljes program: KÉP-SOR - A Kultúra Értékei Pécsett - előadássorozat a Kultúra Fővárosában 2008 telén és tavaszánKirályok Arcképcsarnoka2008. január 24. - Varga Tibor - „Vére, vére, holtig vére" - Szkíta örökségünk - 2008. február 20. - Pap Gábor - Nimródtól...

Princzcel tárgyaltak - kivel szerződtek?

Princzcel tárgyaltak - kivel szerződtek? Lapunk értesülési szerint, bár korábban Princz Gábor, a volt Postabank-vezér is részt vett az ügylet intézésében, a legutolsó tárgyaláson, az opciós szerződés aláírásakor már nem volt jelen. Arról azonban a település polgármestere, Füziné Kajdy Zita nem adott felvilágosítást, hogy az egykori vezérigazgatónak milyen szerepe volt ügyben, csak annyit ismert el, hogy valóban tárgyaltak Princzcel. Füziné Kajdy Zita a szerződésről szólva annyit mondott, hogy két társasággal folytattak tárgyalásokat, s végül az Országpark Kft.-vel egyeztek meg - ám ennek a cégnek...

Eddig 150 embert küldtek el

Eddig 150 embert küldtek el A gazdaságosabb működtetés érdekében az intézményből közel száz aktív ágyat költöztettek be Pécs szívébe, a megyei...

Tolleréknek havonta 1,3...

Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója az ÚDN munkatársának, Cseri Lászlónak azt mondta, hogy Toller László polgármesterként a baleset időpontjától...

Gyilkossággal vádolják

Az első fokon eljáró bíróság Antal Gábor vezette tanácsa igazságügyi orvosszakértőt és tanúkat hallgatott meg az ügyben.Az ügyészség a 32 éves H. Róbertet előre kitervelten, különös...

Pécs az egyik központ az...

A megváltozott működési megoldás tükrözi a tavaly bevezetett nemzetközi bankcsoport-irányítási modellt, egyben növeli a működési és költséghatékonyságot - tette hozzá a...

Szcientológia: a megye...

Az alábbi értesítést ma reggel kapták meg a pécsi sajtó képviselői:"Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke lemondta a „PSZICHIÁTRIA - Károkozás és...

Balikó: "beteg és felháborító"

Balikó: Külön nyilatkozatban szólalt meg a Magyar Színházi Társaság (MSZT) a Nemzeti Színház igazgatói posztja körül kialakult...

A gyilkos komlói vállalkozó perében ítélkeznek

Az ügyészség a 32 éves H. Róbertet előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg, miután a perújítási nyomozás során titkosszolgálati eszközökkel olyan bizonyítékokat sikerült begyűjteni, amelyek a korábbi tárgyalásokon nem álltak rendelkezésre, és amelyek bizonyíthatják bűnösségét.A vádirat szerint a férfi Komlón közös asztalosipari vállalkozást működtetett barátjával, akivel a cég minden bevételét szenvedélyükre, az autóversenyzésre költötték. Emiatt 2001-re mintegy ötmillió forint adósságot halmoztak fel.Az üzlettársak viszonya fokozatosan...

Ankarában tárgyal Szili Katalin, az EKF-ről is

Szili Katalin kedd este érkezik Ankarába, ahol a magyar nagykövetségen fogadja az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nőtagozatának elnökét és munkatársait. A magyar-török parlamenti megbeszélésekre szerdán kerül sor, s ezzel magyar-olasz-török parlamenti ikerintézményi tapasztalatcsere program is kezdetét veszi.

Két pécsi klinika is országos első lett

Harmadik alkalommal hirdette meg a HáziPatika.com az Év kórháza szavazást. Az orvos-szakmai ellátás kategóriájában a PTE ÁOK OEC Szülészeti és Nő­gyógyászati Klinika végzett az élen. Ápolás és szakszemélyzet kategóriában is pécsiek győztek, itt a PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika bizonyult a legjobbnak az országban.