Pécsett ettől kezdve megadóztatják a lakbéreket is
2008. március 29. szombat 02:18

A képviselő-testület január elsejével emelte meg az önkormányzati bérlakások után fizetett díjakat, a menetrendszerűen érkezett emelés átlagosan hat és fél százalékos volt (az úgynevezett költségelvű bérlemények esetén ennél nagyobb mértékben, sokszor duplájára nőtt a lakbér).
A PVV Zrt. által javasolt módosítás idején hangsúlyozták, ez az összeg mindössze csak a minimális karbantartási- és állagmegóvási munkák fedezésére elégséges. A tavalyi év végén elfogadott előterjesztésben a vagyonkezelő társaság kiemelte azt is, hogy jelentősebb pénzügyi források nélkül a korábban tervezett és szükséges felújítások idén elmaradnak.
A közgyűlés előtt álló tervezet szerint azonban úgy tűnik, hogy további elvonással kell számolnia a cégnek: a lakók által fizetett lakbérek változatlanul hagyása mellett ugyanis ezentúl húsz százalékos ÁFÁ-t építenek be díjba.
A módosítást az önkormányzat az általános forgalmi adóról szóló 2007-ben megváltoztatott törvény miatt hajtja végre.
Varga Péter, a PVV Zrt. vezérigazgatója munkatársunknak nyilatkozva elmondta, számukra ez nem jelent bevételkiesést, viszont ennyivel kevesebbet fordíthat a társaság a lakások felújítására. Hozzátette, a lakbérekből befolyó összeget eddig is e célra kellett fordítaniuk.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...