Fodor is belépett "A pokol kapuján"
2008. március 28. péntek 16:15

A már az 1900-as években is igazi turistalátványosságnak számító, korábban emberek lakásául is szolgáló mésztufa járatokat mintegy hetvenmillió forintos ráfordítással, kiállításokkal megtöltve tették látogatóbaráttá a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szakemberei. Megerősítették a mintegy 250 méter hosszú mésztufa falakat, süllyesztettek a járószinten, a bejáratához fogadóépületet emeltek, folyosóin pedig helytörténeti és geológiai kiállításokat rendeztek be.
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!
Mint azt Závodszky Szabolcs, a nemzeti park igazgatója a megnyitó ünnepségen elmondta, a barlangot EU-s források felhasználásával mutathatják be ismét: a "Mecsek Gyöngyszemei a Jakabhegytől a Völgységi patakig" című, 860 millió forintos projekt elemeként nyertek meg ugyanis hatvanmilliót a régóta halogatott ügynek.
Jó EKF-példa: "dolgozni kell"
A barlangot megnyitó Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: hasonló mésztufa-barlangot legutóbb huszonkét évvel ezelőtt nyitottak utoljára, ám berendezéseit tekintve egyedülállónak számít a pécsi létesítmény. A tárcavezető kitért rá: bízik benne, hogy a pécsi és mecseki természeti értékek ugyanúgy a következő évek vonzerejét jelentik a város számára, mint a kulturális javak. Megjegyezte: történelmi csúcsot állítanak be idén a minisztériumban, hiszen soha ennyi nemzeti parkőr - szám szerint 280 - nem dolgozott Magyarországon.
Tasnádi Péter polgármester beszédében figyelmeztetett rá: jó lenne, ha a városban az utóbbi időben egyre gyakrabban felbukkanó vandálok békén hagynák Pécs új értékét, amelyet jó lenne hosszú időre megőrizni.
Az igazi ritkaságnak számító barlang üregeit a Tettye-patak alakította ki, ezek csak a felszíni vizek elnyelődésével kerültek szárazra. Később aztán átvágták, folyosóval kötötték össze a járatokat az itt menedéket kereső emberek. Bár a mésztufa kevésbé látványos mint az cseppkő, kopáran, látványelemek nélkül is magával ragadja a betérőt a sajátos hangulat.
Hát még feldíszítve.
Száz éve csak a barlang egyik nagytermében a mennyezetre akasztott sárkánnyal riogatták a betérőt, ma viszont - egy ilyen négyméteres látványelem mellett - a fő hangsúlyt a geológiai, hely- és kultúrtörténeti ismeretterjesztésre helyezték a DDNP munkatársai. Van itt animáció a tízezer éves barlang történetéről, berendezett korabeli lakás, kőbemutató, a karszt működését imitáló makett is. A tettyei városrész történelmét emellett tablókon elevenítették fel. De találkozhat a látogató régi levéllenyomatokkal vagy ezer éves megkövesedett fatörzzsel is. A félórásra tervezett séták alatt szakemberek vezetik körbe az érdeklődőket.
A barlangot, amelynek bejárata a tettyei játszótér déli oldalán található, a nagyközönség március 29-től látogathatja.
Nyitva tartás:
május 1-szeptember 30.: 10.00-19.00
október 1-április 30.: 10.00-18.00
Vezetések félóránként indulnak, az utolsó vezetés zárás előtt 30 perccel kezdődik.
Csoport létszám: maximum 30 fő
Belépő:
felnőtt: 600 Ft
18 éves korig: 400 Ft
két éves kor alatt ingyenes
Információ:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
7625 Pécs, Tettye tér 9.
Telefon: 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...