Délután háromig dolgoznak az Uránia mozi előtt

A Pécsi Vízmű szakemberei lezárták a sérült vezetéket, és jelenleg is dolgoznak javításán. A csőtörés következtében a Hungária út déli oldalán, a Petőfi utca és a Kórház tér közötti szakaszon átmeneti vízhiány van. A szolgáltatás legkésőbb délután 15 óráig helyreáll, addig a helyszínen tartálykocsival biztosított a vízellátás. A helyreállítás a parkolást akadályozza, a munkavégzés idején pedig lassítja a közlekedést, forgalomkorlátozást azonban előreláthatóan nem tesz szükségessé. A vízmű az okozott kellemetlenségekért a fogyasztók elnézését kérve köszöni a türelmet és a megértést.

Frontális karambol a Komlói úton

Frontális karambol a Komlói úton A baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a két jármű nem sokkal reggel hét óra előtt, eddig ismeretlen okból rohant egymásnak. Az utasok egyike a helyszínen életét vesztette, hárman súlyosan megsérültek, egyikük koradélután a kórházban meghalt - mondta el Zsobrák Péter. Hozzátette: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Traffipax pénteken Pécsett és Kozármislenyben

10.15 - 11.00 óráig: Tüzér út11.15 - 12.00 óráig: Aidinger J. út12.15 - 13.00 óráig: Nagy I. út14.00 - 14.45 óráig: Kozármisleny15.00 - 15.45 óráig: József A. út16.00 - 16.45 óráig: Bacsó B. út17.00 - 17.45 óráig: Zsolnay V. út18.00 - 18.45 óráig: Hársfa u.

A spanyoloké a...

A spanyoloké a Lakits-laktanya is Idestova tizennégy éve áll üresen a város egyik frekventált pontján, a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében lévő...

Baranyai tragikomédia

Baranyai tragikomédia A három és fél ezer lakosú község képviselő-testülete februárban döntött úgy, hogy három utca nevét megváltoztatja,...

„MagyaRock" ünnepe Mohácson

„MagyaRock A rendezvény szervezője, Vikár Csaba, a mohácsi Duna Irodaház vezetője elmondta, olyan programot állítottak össze, amely...

Ítélőtábla: lezárult a...

Berta Ottília, a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének vezetője felidézte:Az ügyeletet is ellátó orvosok 2006 novemberében indítottak pert és 2004-ig...

Lottó: hat hónap után...

2006 ősze és 2007 tavasza között egyszer már káprázott a szemünk, ha a Hatoslottó telitalálatosának gyarapodását kísértük figyelemmel, májusra ugyanis 2 milliárd fölé kúszott a jackpot...

Rendőrkézen a rágógumi...

A járőrök éppen ezért figyeltek minden gyanúsan rágózó fiatalt, míg találtak olyanokat, akinek nem csak a szája, de zsákja is tömve volt az édességgel. A nyomozók öt gyanúsítottat -...

Kiesett a kukásautó kereke, hárman megsérültek

Ketten súlyosan, egy személy pedig könnyebben megsérült. A baleset okát műszaki szakértők bevonásával még vizsgálják. Az elmondások szerint menet közben esett ki az autó bal hátsó kereke, a sofőr megpróbált manőverezni, mégis felborult. A járműben egymillió forint kár keletkezett. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a forgalmat a rendőrök elterelték.

Alkoholstop: Pécsett még terv, Szolnokon már működik

Szalay Ferenc elmondta: a polgármesteri hivatal munkatársai az akció során 15 üzletet kerestek fel, és az ellenőrzés kiterjedt a szeszes ital árusítás tilalmára valamint a vásárlók részére készített tájékoztatás meglétére. A próbavásárlások során három helyen tudtak alkoholt vásárolni, a többiben a rendeletben foglaltak betartása maradéktalanul megtörtént.A helyi rendelet hatályba lépését követő első ellenőrzés célja a figyelemfelhívás volt, szankciót senkivel szemben sem alkalmaztak - mondta az elöljáró, hozzátéve: az éjszakai akciók folytatódnak, és akik a továbbiakban megszegik...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

8.15 - 09.00 óráig: Építők útja09.15 - 10.00 óráig: Nendtvich A. út 10.15 - 11.00 óráig: Szigeti út11.15 - 12.00 óráig: 66-os fkl. út, Mecsextrém park13.00 - 13.45 óráig: Pécsváradi út14.00 - 14.45 óráig: Pécs-Hírd 6. sz. fkl. út15.00 - 15.45 óráig: Komlói út16.00 - 17.00 óráig: Hársfa út

De Blasio az EB elé vitte a...

De Blasio az EB elé vitte a Tubes-ügyet De Blasio Antonio fideszes európai parlamenti képviselő beadványában felhívja az Európai Bizottság figyelmét arra a tényre,...

Jókai tér: ez már szánalmas

Jókai tér: ez már szánalmas Lassan egy éve annak, hogy a városvezetés eldöntötte: a problémákat hosszú időre megoldó "nagy generált" kell...

A bányászokat ünnepeljük

A bányászokat ünnepeljük A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány felkérésére a pécsi egyetem adjunktusa, Pilkhoffer Mónika által jegyzett, „Bányászat...

Mali kampánya az uzsorások...

Mali kampánya az uzsorások ellen A polgármester által indított akció keretében tájékoztató, és figyelemfelhívó jelleggel lakossági fórumokat tartanak, ahol nem...

Olvasói levél: "A díszes...

"A minap a Nyár utcai gyermekklinika légúti osztályára voltunk hivatalosak unokaöcsivel.Évek óta járunk oda hathavi kontrollra, mindig hamar végeztünk, maximum fél napig tartott a...

Kombi Lada tűnt el a...

Alig több mint százezer forintot érő Ladát (CVU-672) lopott valaki tegnap délután Pécsett. A sértett feljelentést tett, a rendőrség keresi a járművet és az elkövetőt.

Évadnyitó társulati ülés a PNSZ-ben

Évadnyitó társulati ülés a PNSZ-ben Évadnyitó társulati ülést tartottak a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol Balikó Tamás igazgató köszöntötte a társulatot és bejelentette, hogy a 2008-2009-es évadban kilenc darabot mutatnak be.Balikó külön köszöntötte Vári Évát, aki 45 éve, és Bódis Irén színművészt, aki 55 éve tagja a színháznak.

Még Zsolnay is elsírná magát

Még Zsolnay is elsírná magát A tábla hosszú, méltóságteljesnek szánt mondatokkal igyekszik a keramikus művész emlékét felidézni és megőrizni. Viszont nem annyira a szöveg bájáról fogja megjegyezni az emlékművet, aki egyszer ránézett, és beleolvasott, hanem az előzetes stiláris és formai ellenőrzés hiánya okán.Arról jelen pillanatban nem állnak rendelkezésünkre információk, hogy a táblát mikor rendelték meg, mennyi ideig tartott a kivitelezés, ki a rajta található szöveg elkövetője vagy felelőse, és miért végzett ennyire slendrián munkát. A végeredmény mindenesetre pár napja áll kinn a kövezeten, olyan nyelvi...

Ciklámen túrát szerveznek a a Boronka-mellékre

Találkozás: Gyóta, Pláza ABC, 10:00 óra. A túra hossza: 8 km, időtartama 3-4 óra. A túrát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őr munkatársai vezetik.Részvételi díj: 300 Ft/fő. Utazás: Egyénileg. Fontos az időjárásnak megfelelő túrafelszerelés megválasztása, a szúnyogok és kullancsok elleni védekezés.Jelentkezés, információ:Duna-Dráva Nemzeti Park IgazgatóságTelefon: 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571E-mail: [email protected], [email protected]