Műhely lesz az óvoda parkjából

2008. október 27. hétfő 20:08

Műhely lesz az óvoda parkjából
Összesen 5,7 millió forintért adta el a város a látszólag (mint ahogy azt fotónk is mutatja) a Siklósi úti óvodához tartozó, kerítéssel leválasztott zöldterületeket, amelyeken a két szomszédos vállalkozás parkolót és javítóműhelyt tervez építeni. Mint kiderült, azért üzletelt a telkekkel az önkormányzat, mert azokat korábban közútnak minősítették.

Végső Pálné intézményvezetőnek nem is volt korábban tudomása arról, hogy a nemrégiben a közgyűlés jóváhagyásával eladott területek nem az óvodához tartoznak. Mint fotónkon is látható, ránézésre egy teleknek tűnik mind az út, mind az északi és a déli zöldterület. Végső Pálné azt mondja, csak a nyáron értesítették arról, hogy a sövénnyel leválasztott részek is közútnak vannak minősítve, így forgalomképessé lehet azokat nyilvánítani.

Az intézmény vezetője egyelőre nem látja át, milyen módon tudnak majd a szülők behajtani az óvodához autóikkal, nincs tudomása ugyanis arról, hogy mennyiben korlátozzák a jövőben az autóval érkező szülők korábbi mozgásterét.

Majdik Miklós, a Fidesz városházi frakciójának képviselője szerint az is aggodalomra ad okot, hogy az óvodát a közgyűlési döntés miatt félezer négyzetméteres, fákkal, sövénnyel, bokrokkal tarkított zöldterülettől fosztják meg. Szerinte a gyermekek érdekeit sérti, hogy a telek északi részén az egyik vállalkozás parkolót alakít ki, míg a déli oldalon javítóműhely működik majd. A képviselő amondó: az ingatlanokat ráadásul áron alul adták el.

Juhász István, a gazdasági bizottság szocialista elnöke azt mondja, Majdik Miklós ez utóbbi megállapításon már meg sem lepődik, ugyanis szerinte az ellenzéki képviselő eddig egyetlen, a város által eladott ingatlan vételárát sem tartotta reálisnak. Mint mondta, a területek 5,7 milliós összértékét szakértő becslése alapján határozták meg, ráadásul a távhővezetékek miatt az északi rész szolgalmi joggal továbbra is védett.

Az elnök azt mondja, az óvodát a jövőben is ugyanúgy lehet majd megközelíteni, mint eddig, a két sávos leaszfaltozott úttestet és a járdát ugyanis nem érintik a magánberuházások. Hozzátette, az eladott zöldterületeket eddig sem használta az óvoda.

Utalt még rá: az önkormányzatnak - sokszor ugyan kompromisszumok árán, de - segítenie kell a kisvállalkozások boldogulását is. Most hozzájárultak két pécsi cég bővüléséhez, miközben szerinte az intézmény érdekeit sem sértik.

Kép és szöveg: Korb Zoltán