Készülődés alatt: ötletek szülőknek

Készülődés alatt: ötletek szülőknek Mint az már megszokott, december 24-én délelőtt fél tizenegytől ad otthont karácsonyi műsorának a Szivárvány Gyermekház. Idén az ünnephez kötődő vidám, játékos népzenei előadást Balassa Édua és Zajzon Tamás kelti életre.Az ANK Művelődési Ház idei karácsonyváró, ingyenes filmvetítésén az idősebbek számára is kellemes perceket tartogató Jégkorszak sorozat harmadik részét láthatják a látogatók 15 órától. Ugyancsak ekkor kezdődik a Bóbita Bábszínházban a Boglári Tamás rendezésében kizárólag decemberben műsorra tűzött Új karácsonyi ének című 45 perces bábjáték.A Pécs Plazaban található...

Angyalka szobráról tűnt el egy pénztárca

Tízezer forint és az iratai voltak benne, az asszony feljelentést tett a rendőrségen. Az ügyben lopás miatt indult nyomozás.

Megállapodik a Tettye Forrásház és a PTE

"Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere közvetítésével tárgyalóasztalhoz ült a Tettye Forrásház Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem, mint Pécs egyik legnagyobb vízfogyasztója. A felek (dr. Gábriel Róbert, a PTE rektora és Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója) írásban is megerősítették, hogy hajlandóak a vízszolgáltatásról szerződést kötni.Winker TamásvezérigazgatóTettye Forrásház Zrt. Pécs, 2009. december 23."

Halálra fagyott egy férfi...

Halálra fagyott egy ötvenéves férfi a napokban Villányban. Részeg volt, valószínűleg elaludt a hidegben. Holttestét útszéli árokban találta meg egy traktoros kedden, a város határában. A...

Halálos baleset a zuhany alatt

Otthonában a zuhany alatt esett össze, és halt meg egy harmincéves férfi Pécsett kedd reggel. Az élettársa, és a mentősök is próbálták újraéleszteni, de nem sikerül. A halál okát a...

Hatóságok karácsonya

Hatóságok karácsonya Tízből nyolc játék esetében találtak valamilyen fogyasztóvédelmi hiányosságot az ellenőrök Baranya megyében a karácsonyt...

Traffipax szerdán Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig: Kozármisleny 09.15 - 10.00 óráig: Pécs Siklósi út (temető) 10.15 - 11.00 óráig: Pécs Siklósi út (felüljáró) 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Maléter P. út 12.45 - 13.30...

Bábos biblia: Teremtés és...

Bábos biblia: Teremtés és Paradicsom A Bábos Biblia változatosan elevenít meg szakaszokat a kereszténység, a zsidóság és a mohamedánok számára egyként szent...

Vicze Csilla: készenlétben...

Vicze Csilla: készenlétben a riadólánc - Környezetvédelmi szempontból miért elfogadhatatlan a tubesi helyszín?- A Tubes-tető a Natura 2000 hálózatába tartozó kiemelt...

MTV Pécsi Körzeti Stúdió: folytathatja

MTV Pécsi Körzeti Stúdió: folytathatja Ezzel a stúdióvezető szerint - legalábbis egyelőre - elhárult annak a veszélye, hogy a vezetőség rövid úton felszámolja a 33 éve működő regionális rendszert. Mint mondta, a tervek szerint a köztévé most inkább arra vonatkozóan készít koncepciót, hogy mi módon tudnak a helyi stúdiók a jelenleginél nagyobb szerepet vállalni az országos műsorok készítésében, erőforrásaikat hogyan lehet az eddigieknél jobban kihasználni.Első lépésként arról döntöttek, hogy az ősztől futó, hétköznap délelőttönként élőben jelentkező, könnyed szolgáltató magazin, a Nappali készítésébe is besegítenek...

Nem adták vissza a buszon hagyott laptopot

"Két hétig várt, hogy visszahozza neki a megtaláló, de nem hozta. A fiú végül feljelentést tett a rendőrségen. Az ügyben jogtalan elsajátítás miatt indult eljárás" - írja közleményében a rendőrség.

Nyirati István nyílt levele Nagy Emilnek és Pánczél Anikónak

"Ki fizet a végén?Nyílt levél Nagy Emilnek, a LAKTÁSZ elnökének, és Páncél Anikónak, a Társasházkezelők Baranya megyei Egyesülete képviselőjének. (ezt a levelet eljuttattuk a címzetteknek is)Tisztelt Nagy Emil és Páncél Anikó!A Pécsi Vízmű a jogos üzemeltető, amit rövid időn belül bírósági döntés is várhatóan megerősít majd. A Pécsi Vízmű az egyetlen szolgáltató Pécsett, mely rendelkezik a szükséges engedélyekkel. A Tettye Forrásház Zrt. azon túl, hogy a víziközmű üzemeltetéshez szükséges engedélyekkel sem rendelkezik, a szolgáltatáshoz szükséges saját eszközökkel sem...

Rendőrökkel töltik a...

Női táskákra szakosodott gyors lábú fiúkat fogtak el a rendőrök hétfő este Pécsett. Egy járőr igazoltatta őket az utcán, és a zsebükben talált rá a lopott dolgokra. A kihallgatáson a...

A HM nem tágít: építené a...

A HM nem tágít: építené a radart A lap keddi számában megjelent írás szerint jelenleg az adminisztratív ügyeket intézi a tárca, azután tavasszal ismét...

Utolsó Babkarácsony az IH-ban

Utolsó Babkarácsony az IH-ban Kedd este méltóképpen igyekszik búcsúzni a rajongóktól a banda, hiszen a már tradícióvá vált Babkarácsony estéjén emlékezetes...

Traffipax kedden Pécsett és...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Táncsics M. út 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Maléter P. 10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs Nagy I út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs Megyeri...

Bombariadó miatt zárt be az...

Egy ismeretlen azzal fenyegetett telefonon, hogy bombát helyezett el az épületben, mire a rendőrség lezárta az Árkádot. Úgy tudjuk, a fenyegetésnek nem volt alapja, így valamivel nyolc...

Elvágtak egy gázvezetéket...

Hozzátette, a cső elszorításával tudják leggyorsabban megszüntetni a szivárgást, jelenleg ezen dolgoznak a szakemberek, akik várhatóan este 9 óráig helyreállítják a rendet a környéken....

Karácsonyi ajándékok tűntek el egy autóból

Póker szett, DVD-lejátszó és egy kabát tűnt el, a sértett kára harmincezer forint. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.

Elüldöznék a prostikat az újhegyiek

Elüldöznék a prostikat az újhegyiek A testükből élő hölgyek rendszeresen megtalálhatók Pécsújhegy határában a Szent Borbála úton (a vasúti felüljáró előtt), de Üszögi út csomópontjában is ácsorognak jó néhányan - egy-egy pénzért megvásárolható kéjre ácsingózó autóst leintve. Sík László Lajos, a terület önkormányzati képviselője, egyben a pécsújhegyi részönkormányzat vezetője azt mondja, régóta próbálnak megoldást találni annak érdekében, hogy a prostituáltak ne itt árulják magukat, tevékenységük ugyanis zavarja az itt lakókat.Mivel a lányok a törvény által...

Karácsonyfa-körkép: érdemes alkudni

Karácsonyfa-körkép: érdemes alkudni Aki olcsót és szépet akar a nappalijába, annak fel kell rá készülnie: több ezer lépést, és akár több órát is rá kell szánnia a keresgélésre. A fák ára idén is rendkívül differenciált, s a korábbi méterár helyett már a forma, a fajta, és a kivágás időpontja határozza meg az egyes növények ellenértékét.A kínálatra - bár az általunk megkérdezett kereskedők szerint az most kisebb, mint korábbi években, mert nem akarják, hogy a nyakukon maradjanak a növények - nem lehet panasz. A hagyományos árusítóhelyeken (lásd térképünket KLIKK IDE!) a kétméteresekből akad a legtöbb, míg a...